2017. október 24., kedd - Salamon

Mártoni Csárda Rendezvényház és Fogadó

martonicsardaA Mártoni Csárda Rendezvényház és Fogadó közvetlenül a Kis Duna partján helyezkedik el Szigetszentmártonban, a Budapesttől mindössze 30 km-re fekvő, több mint 700 éves, festői településen. A vízimadarakkal, növényekkel teli vízpart közelsége, a Kis Duna nyugodt, méltóságteljes folyása azonnal elvarázsolja az ide érkezőt, mintha hirtelen egy másik dimenzióba került volna.

Az épület és kert 2016-ban kívül és belül is új arculatot kapott. A felújításnak köszönhetően letisztult stílusú rendezvénytermek, 9 ízlésesen berendezett dunai panorámás szoba és egy modern, de mégis tradicionális csárda jellegű étterem várja vendégeinket.

Erre elsősorban Duna termünket ajánljuk, melynek minden pontjáról kitekintve a Kis-Duna szemet gyönyörködtető látványa járul hozzá a tökéletes esküvőhöz.

A polgári szertartás a szabadban is megrendezhető, saját stégünk pedig lehetőséget ad a kikötésre ezért akár hajóval is érkezhetnek a házasulandók.

A vastagpázsit, a sziklakert, a régi szekér, hordó, kandeláberek és a dísznövények gyönyörű hátteret biztosítanak az esküvői fotókhoz.

Sok rokonnal, baráttal ünnepelné együtt az ifjú pár ezt a jeles napot? Nem probléma: Duna termünket úgy alakítottuk ki, hogy kerekasztalos és táblaasztalos elrendezés esetén is akár 150 fős lakodalom helyszínéül szolgáljon.

 

 

 

Elérhetőségeink:

Mártoni Csárda Rendezvényház és Fogadó
Cím: 2318 Szigetszentmárton, Dunapart-alsó utca
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 70 323-8148
http://www.martonicsarda.hu