Nyomtatás

A színes, a monumentális és a művészi – Esküvői tortatrendek 2019

1456

Mindig nehéz aktuális trendekről beszélni, írni, hisz az esküvők világa – azon belül is a torták – azért nem változnak meg gyökeresen évről évre. Mindig vannak áthajlások, összemosódások az előző évekhez képest. Természetesen az a legfontosabb, hogy olyan tortát, dekort, ruhát, stb. válasszunk, ami hozzánk passzol, a mi szemünket gyönyörködteti, időtálló, nem pedig egy aktuális trend, ami esetleg nem is testhezálló. Tehát tortatrendek 2019, cseppet sem véresen komolyan véve – ahogy én látom.

Esküvői tortatrendek 2019: Bátrabban a színekkel

Az egyik legszembetűnőbb irány 2019-ben az, hogy bátrabban nyúlhatunk a színekhez, nem kell a visszafogott fehér és pasztell árnyalatokhoz ragaszkodni. Lehet színpompás a dekoráció, ennek megfelelően a torta is, ha pedig egy trendszínt kellene kiemelni, akkor az a rozsdavörös lenne, amihez remekül passzolnak a szintén divatosnak számító fémes színek, a réz vagy az arany.

Fotó: Pinewood Weddings

Esküvői tortatrendek 2019: Jöhet a dekor

Úgy tűnik, a minimalizmusnak is elég volt néhány év, idén a hatalmas, buja virágkompozíciók hódítanak, jóval kevesebb zölddel, mint az elmúlt években, a helyükre inkább a pampafüvek és a száraznövény kiegészítők kerülnek. A tortákon továbbra is jól mutat, ha megjelennek az esküvő főbb virágai, ezzel is kiegészítve a dekorációt.

Fotó: Pinewood Weddings

Esküvői tortatrendek 2019: Geometrikus formák

A torták megjelenését illetően a karcsú, (extrém) magas tortaszintek számítanak divatosnak, klasszikus kör, esetleg négyszög vagy sokszög formában. Más kérdés, hogy ezek mennyire számítanak könnyen kezelhetőnek és praktikusnak, de a vállalkozó szellemű menyasszonyok (a tortaszeletelésért felelős felszolgálók beleegyezésével) válasszák nyugodtan.

Fotó: Pinewood Weddings

Esküvői tortatrendek 2019: Egy torta nem torta

A több tortából álló kollekciók, melyet évek óta magam is javaslok, 2019-től válnak igazán elterjedtté, miután Meghan hercegné és Harry herceg is ezt a megoldást választotta a saját esküvői tortájához. Praktikus és egy szépen berendezett asztalon szervírozva garantáltan az esküvő egyik fénypontja lesz.

Fotó: Török-Bognár Reni

Esküvői tortatrendek 2019: Festői látvány

A tortadizájnerek az utóbbi időben elkezdték a precízen előkészített tortákat festővászonként használni, ami új dimenzióba emelte az esküvői tortadekorálást. Bátran lehet játszani a színekkel, a textúrákkal és a rétegekkel, festhetünk részletgazdag virágokat, absztrakt motívumokat, de szolidabb, vízfestékes hatásban is gondolkodhatunk.

Olvass tovább: A színes, a monumentális és a művészi – Esküvői tortatrendek 2019

(Esküvő Világ)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből