Nyomtatás

Névváltoztatás kisokos – Variációk friss házasoknak

5708

Az állami anyakönyvezés bevezetésétől, azaz 1895-től napjainkig törvények, jogszabályok és rendeletek határozzák meg, milyen nevet viselhetnek a nők és férfiak a házasság után. Mára már többféle variáció is a friss házasok rendelkezésére áll, vegyük sorra a házasság utáni névváltoztatás lehetőségeit!

A házassági névviselés és az azzal együtt járó névváltoztatás fontos döntés, hiszen egy jó házasság esetén egész életre szól. Nemcsak saját érdekünk megfontolni a névváltoztatást, hanem meghatározza a születendő gyerekek(ek) családi nevét is. A névváltoztatást elsősorban nők veszik igénybe, azonban van példa arra is, hogy a férj veszi fel valamilyen formában a feleség nevét, ugyanis az utolsó nagy bővítésnek – mely 2004. január 1-től érvényes – egyik újdonsága, hogy a férj is felveheti a felesége családnevét vagy egyesíthetik neveiket. Összeszedtünk az összes házassági névváltoztatás variációját, hogy ti is lássátok a lehetőségeket és könnyebben tudjatok dönteni.

Az egyszerűség kedvéért vegyünk egy példát, és legyenek konkrét nevek is: a menyasszony Kiss Noémi, a férj pedig Tóth Ferenc. Az ő esetükön keresztül mutatjuk be, mik a választási lehetőségek.

Névváltoztatás kisokos

Lehetőségek a menyasszonyok számára:

  • A feleség kizárólag a saját nevét viseli, ez esetben marad a lánykori név, pl. Kiss Noémi.
  • A feleség felveszi a férje teljes nevét a házasságra utaló „né” toldással, így lesz belőle pl. Tóth Ferencné.
  • A férje teljes nevét viseli a „né” toldással, amihez a saját nevét is hozzákapcsolja, pl. Tóth Ferencné Kiss Noémi.
  • A férje családi nevét veszi fel a „né” toldással együtt, ehhez jön hozzá a saját neve, pl. Tóthné Kiss Noémi.
  • Felveszi a férj vezetéknevét, így lesz belőle pl. Tóth Noémi.

Lehetőségek a férj számára:

  • A férfiaknak valamivel kevesebb választásuk van, vagy marad a saját nevénél, vagy pedig felveszi a felesége családi nevét és ehhez hozzákapcsolja a saját utónevét, pl. Kiss Ferenc.

Lehetőségek mindkét fél számára:

  • A férj és a feleség házasságkötés után a családi neveiket kötőjellel egyesíthetik, hozzáfűzve a saját utónevüket, pl. Tóth-Kiss Noémi vagy Ferenc, illetve Kiss-Tóth Noémi vagy Ferenc.

Névváltoztatáskor figyelembe kell venni, hogy csak az egyik házasuló veheti fel a másik családi nevét (szóval „keresztben” nem ér, hogy az egyikük Tóth Noémi lesz, a másik fél pedig Kiss Ferenc), illetve a házassági név családi nevekből képzett része legfeljebb kéttagú lehet – ebbe természetesen beletartozik az is, ha az egyik félnek eleve kéttagú neve van, például Tóth-Nagy Ferenc felesége lehet Tóth-Nagy Kiss Noémi is.

Olvass tovább: Névváltoztatás kisokos – Variációk friss házasoknak

(Esküvő Világ)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből