Nyomtatás

Vendégváró falatok – Ötletek büféasztalra

2600

Akárhányszor jártam eddig esküvőn, amikor a násznép közé vegyültem, mindig központi kérdés volt, hogy mit és mikor lehet enni, illetve inni. Bár igaz, hogy a vendégeknek legfeljebb egy kétszer harminc perces szertartást étkezés nélkül végigülni nem túl nagy megpróbáltatás, mégis szeretünk úgy érkezni egy esküvőre, mintha egy több napig tartó léböjt után most ennénk először. Éppen ezért a vacsora késői időpontjára tekintettel, illetve a távolról érkező meghívottakra figyelemmel a vendégváró falatok fontos szerepet töltenek be.

Amennyiben csak polgári szertartáson tesztek egymásnak örök fogadalmat, úgy a vendégvárást érdemes a ceremóniát megelőző időre tervezni, ha pedig szeretnétek egyházi szertartáson is részt venni, akkor célszerű a két esemény közé illeszteni egy kis pihenőt a vendégeitek számára. Így a szertartások is jobban elszeparálódnak majd, illetve lehetőségetek lesz vendégül látni azokat a meghívottakat is, akiket a nap hátralévő részére már nem invitáltatok meg.

Ezzel szemben a polgári szertartás elé időzített vendégvárás előnye kétségtelenül az, hogy már a vendégek érkezésekor egy kis figyelmességgel tudjátok köszönteni őket, ami különösen nagy jelentőséget kap, ha olyan helyszínre szerveztétek az esküvőt, amelyhez hosszú utat kell megtenniük.

A tökéletes időzítést persze számos további dolog módosíthatja, a lánykikéréstől kezdve egészen odáig, hogy hogyan sikerül időpontot foglalnotok az anyakönyvvezetőhöz vagy éppen az egyházi szertartáshoz – ezek mind finomítják a tervezés logikáját. Az időzítés viszont nem minden, legalább olyan fontos az is, hogy igazi finomságokkal várd az esküvődre érkező vendégeket. Ha úgy érzed, hogy a pogácsán és a szendvicseken túl is vannak lehetőségek, akkor olvasd el a listánkat, hogy mi milyen finomságokat ajánlunk számotokra!

Olasz falatok

Egy kis dolce vita mindig megédesíti az esküvőtöket, így bátran nyúlhattok a legnagyobb klasszikusokhoz. A kis „finger food”-ként felszolgált mozzarella-paradicsom-bazsalikom triumvirátus mindenki által kedvelt finomság, de nem tudtok mellényúlni az olívabogyóval, az ízletes prosciuttoval, bruschettaval, grissinivel sem. Bátran készíthettek akár sajtválogatást is az előbbi falatok mellé, azonban ne feledkezzetek meg arról, hogy a melegebb időben tartott fogadásokon kerüljétek azokat az ételeket, amelyek az időjárásra érzékenyek.

A teljes cikk: Vendégváró falatok – Ötletek büféasztalra

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből