Nyomtatás

Virágom, virágom... A menyasszonyi csokor története

994

A csokor kétségtelenül a menyasszony egyik legszebb éke. Mindannyian tudjuk, milyen hagyomány kötődik az eldobásához, ám ez korántsem az egyetlen! A régi időkben többféle babona tárgyát képezte, és az sem véletlen, hogy a virág az esküvők egyik legősibb kelléke.

A kora középkortól hagyomány, hogy a menyasszony virágokkal a kezében sétáljon az oltár elé. Egyesek úgy vélekednek, ez a szokás akkoriban azért jött létre, hogy a rossz higiénéből adódó szagokat elnyomja a virágillat. Ne higgy ennek a rosszindulatú pletykának! A virág története jóval régebbre nyúlik vissza. Említi már a Biblia is, és az ókori görög esküvőkön is sokszor megjelent - az utóbbinál egyébként még nem csokor, hanem koszorú formájában.

Európában az esküvői csokor először gyógynövényekből készült. Gyakran még fokhagymát is raktak bele! Ezt azzal a szándékkal tették, hogy az ifjú párt megvédjék a betegségektől és a rossz szellemektől. Kevesen tudják, de régebben a vőlegénynek is volt csokra, később ebből alakult ki az a szokás, hogy virágot tűznek a zakóra.

Olyan gyönyörű, miért kell eldobni?!

A menyasszonyi csokor eldobását az angolszász kultúrából vettük át. Ez a régi és nagyon szép esküvői hagyomány valójában az önzetlenségről szól: mivel a csokor a boldogság jelképe, eldobása szimbolikusan arra utal, hogy másokkal is megosztjuk a boldogságunkat. Manapság ezt a rituálét természetesen már úgy értelmezzük, hogy aki elkapja a csokrot, az fog legközelebb férjhez menni.

Elárulunk egy titkot, aminek biztosan sokan örülni fogtok: nem kötelező eldobni! Ha szeretnéd eltenni emlékbe, lehet külön dobócsokrot is csináltatni, ami épp olyan, mint a menyasszonyi csokor, csak valamivel kisebb.

Sőt! Új esküvői trend az a dobócsokor, amit ha eldobsz, a levegőben négy kis csokorrá válik szét, így egyszerre négy barátnődnek is örömet okozhatsz. Azért elsősorban nagyobb lagzikon mutat jól, kis esküvőkön furcsa, ha minden lány kezében landol egy csokor – és természetesen a szerencse szerepét is csökkenti.

Forrás: eskuvotippek.hu

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből