Nyomtatás

A télen tartott esküvő 10 parancsolata

827

Ritka az, hogy valaki a telet választja esküvője időpontjának, ám éppen ezért mondhatjuk különlegesnek. Azoknak a merész vállalkozóknak, akik a téli zimankóban mondják ki a boldogító igent, gyűjtöttünk össze néhány tanácsot, hogy semmin se „csússzon el” az esküvő.

1. Télen nagy gondot kell fordítani az autódekorációra, ugyanis a virágok könnyen elfagyhatnak, lekonyulhatnak a hidegben. Ezért célszerű olyan virágokat választani, melyek jobban bírják a hideget, netán a havat vagy az esőt.

2. A vőlegény és az ara ruhatárát ki kell egészíteni melegebb holmikkal is, gondolunk itt arra, hogy legyen megfelelő kabát, parka vagy kesztyű. A menyasszonyi ruha lehetőség szerint ne legyen túl hosszú, azaz ne húzzuk a földön, mert hogy néz ki egy „koszos menyasszony”!?

3. Fontos, hogy az ifjú pár cipőjének talpára tegyünk csúszásgátlót, nehogy a jeges úton elcsússzon valamelyikük, és kezét-lábát törje.

4. Ebben az időszakban a szeszélyes időjárással is számolni kell, ugyanis bármelyik pillanatban eleredhet az eső, vagy szakadhat a hó. Így megelőzhetjük azt, hogy a menyasszonynak tönkremenjen a frizurája, és elázzon a ruhája.

5. A násznép vonulását egyik helyről a másikra lehetőleg rövidre tervezzük, hiszen a hidegben mindenki teljesen átfagyna a hosszú úton.

6. A lakodalom helyszínén érdemes olyan helyiséget kialakítani, ahol a kabátokat gond nélkül el lehet helyezni. Ez azért fontos, mert egyébként mindenki csak rakosgatná egyik helyről a másikra. Esetleg a szék háttámláját „díszítené”, amely kényelmetlen. Nem beszélve arról, hogy a hosszabb kabátok a földet súrolnák.

7. Figyeljünk oda a terem fűtésére is, mert a szélsőséges megoldás sem előnyös. A túlzott melegben könnyebben kitikkad a násznép, a túlzott hidegben pedig nem marad egy talpalatnyi hely sem a táncparketten, ugyanis mindenki a tánccal próbálja felmelegíteni magát.

8. A tánc hevében ügyeljünk arra, hogy ha kimelegedtünk, akkor se válasszuk a hirtelen felfrissülést, ne menjünk ki a szabadba, mert az többet ártana, mint használna.

9. Ilyenkor a gyerekek is több figyelmet igényelnek! Visszafogni nem lehet őket a játszadozásban, ugyanis óhatatlanul ki-be rohangálnak a teremből, de azt azért megtehetjük, hogy kabát nélkül nem engedjük őket a hidegbe.

10. Egy téli esküvőn nincs szükség sok hideg italra, így az üdítők hőmérsékletére fokozottan ügyeljünk, illetve az itallapot kiegészíthetjük forró italokkal, mint például a forralt borral, vagy a különböző ízesítésű teákkal.

(Forrás: www.eskuvoimagazin.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből