Nyomtatás

Esküvői zenekart keresel? Íme 10+1 tipp, hogyan válassz!

726

Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy a lakodalom egyik legfontosabb része a jó hangulat, amiben a zenének kiemelkedő szerepe van. Ezáltal abban is megegyezhetünk, hogy az esküvői zenekar közreműködése meghatározó tényező.

Akárcsak a többi esküvői szolgáltató esetében, úgy az esküvői zenekar kiválasztásában is érdemes körültekintőnek lenni.

De, mégis, hogyan kezdj neki a zenekar kiválasztásának? Milyen szempontok alapján értékeld őket? És főleg, mi legyen a döntő információ, ami alapján végső döntést hozol? Ebben a bejegyzésünkben ehhez szeretnénk Neked egy kis segítséget adni!

Az esküvői zenekarok két nagy csoportja

Az esküvői zenekarok nagy vonalakban két nagy csoportba sorolhatóak. Vannak az úgynevezett partyzenekarok, akik többféle stílusban játszanak (megőrizve persze saját egyediségüket), és a lakodalmas, mulatós zenét játszó csapatok.

Előbbiek közül akkor érdemes választani, ha a násznép összetétele vegyes, korban és stílusban is, így mindenki számára biztosítható a változatos hangulatú zene.

Utóbbit pedig abban az esetben válasszunk, ha hagyományos lakodalmat szeretnénk tartani.

10+1 tipp a tökéletes esküvői zenekar megtalálásához!

1. Weboldal

A mai világban, szinte alapfeltétel, hogy egy esküvői zenekarnak is legyen saját weboldala. Ezen pedig legyenek feltüntetve a zenekarral kapcsolatos legfontosabb információk, az olvasó találja meg rajta, ami érdekli.

Hiszen, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mennyire mutat jó képet magáról egy olyan szolgáltató, aki nem érzi szükségét, hogy legalább egy alap weblappal rendelkezzen. Ezt ki-ki döntse el maga.

2. Referenciák

Mint minden más szolgáltatás igénybevételekor, a zenekar esetében is kulcsfontosságú, hogy legyen referencia.

Ez lehet a weboldalon feltüntetett lista, ügyfél visszajelzések, videók az eddigi fellépésekről, vagy saját készítésű videók, hanganyagok.

A magát professzionális zenészként aposztrofált, de nulla referenciával rendelkező versenyzőket célszerű elfelejteni, hiszen melyik menyasszony szeretné egy olyan hangulatfelelős vállaira helyezni a lagzi sikerét, akinek még nincsen tapasztalata?

Természetesen, ezt a hivatást is el kell kezdeni valahol, előfordulhat, hogy valaki igen tehetséges, de még nem volt ilyen típusú megbízása. Ez akkor korrekt, ha ezt a tényt a zenész a házasulandók tudomására hozza. Hogy a jegyesek ezt hogyan értékelik és végül mennyire befolyásolja a döntésüket, mindenkinek magának kell tudnia.

3. Sokoldalúság

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a zenekar mennyire tud sokoldalú zenét szolgáltatni. Fontos, hogy több stílusban megállják a helyüket, felkészültek legyenek egyedi igények kapcsán is.

Persze, nem kell mindenhez is érteni, mert nincs olyan zenekar, aki minden stílusban tud játszani. De elvárható, hogy a romantikusabb polgári esküvőre való zenéktől kezdve, a könnyed vacsora idejére való számokon át a pörgős nótákig széles skálán tudjanak mozogni. Így lesz a hangulat valóban a tetőfokán!

4. Stílushűség

A sokoldalúság ellentéte is lehetne ez a kritérium, de hidd el, nem az. Amellett, hogy az esküvői zenekar a fent említett kategóriákban otthonosan mozog, kell, hogy legyen egy saját stílusa, ami valóban rá jellemző.

Egy jazz stílusú zenekar általában nem fog mulatós zenét játszani, ahogyan egy mulatós sem fog klasszikus zenét.

Érdemes ezeket a stílusokat különválasztani, és mindegyiket a helyén kezelni, illetve mindegyiket olyan esküvőre választani, amelyikhez illik.

5. Passzoljon az esküvő stílusához

Talán mondanunk sem kell, mennyire agyon tudja csapni a bulit, ha egy olyan zenekart választasz az esküvődre, aminek a stílusa nem megy sem az esküvőhöz, sem a násznép igényeihez.

Mulatós zenekart választani egy elegáns esküvőre, ahol a vendégek a pop zenét szeretik legalább akkora baklövés, mint klasszikus zenéket játszó zenészeszeket hívni egy vidéki lakodalomba.

Először döntsd el, milyen stílusú esküvőt szeretnél, gondold át, milyen zenéket hallanátok Ti és a násznép szívesen, majd ezek után kezdj el keresni megfelelő esküvői zenekart.

6. Személyiség

Minden zenekarnak megvan a maga stílusa, mely kiegészül a tagok saját személyiségével. Roppantul megkönnyíti a választást, ha a kinézett zenekar tagjainak személyisége illik a Tiédhez és könnyen megértitek egymást.

Ha jól kijöttök a csapat tagjaival az sokat segít a későbbi egyeztetésekben is és az esküvő napján is sokat dob a hangulaton.

7. A jó hangulat elengedhetetlen

Sem egy DJ, sem egy zenekar nem engedheti meg magának, hogy függetleníti magát a násznéptől és nem próbál velük kommunikálni. Mivel a jó hangulat biztosítása végett is hívsz zenekart az esküvőre, elengedhetetlen, hogy a közönséggel való kommunikáció, az igényeik felmérése és teljesítése működjön.

Nem egy lejátszóról beszélünk, amit az ember kitesz az asztalra és vég nélkül folyik belőle a zene. A zenekarnak részesévé kell válnia a bulinak, neki kell csinálnia a bulit és egy jó zenekar ezt meg is tudja tenni. Így lesz felejthetetlen a mulatozás.

8. Rugalmasság

Alapérvényű igazság, hogy minden jegyespárnak vannak saját elképzelései, hogy milyen hangulatot szeretnének, hogy milyen sokáig szeretnék igénybe venni a szolgáltatást, milyen dalokat szeretnének, vagy épp nem szeretnének hallani.

A jó esküvői zenekar (az épeszűség határain belül) rugalmasan áll hozzá ezekhez az egyedi kérésekhez és lehetőségei mérten próbál is megfelelni nekik. Ha pedig nem megy, nyitott rá, hogy az elképzeléseket közelítse egymáshoz.

Ha azt tapasztalod, hogy egy zenekar görcsösen ragaszkodik a saját elképzeléseihez, felmerülhet benned a kérdés, mennyire lesz felhőtlen a lagzi…?

9. Ár-érték arányban megfelelő

Az anyagi kérdések mindig nehezen megfoghatóak, hiszen mindenki más budget-vel áll neki az esküvő megszervezésének, más a fontossági sorrend és az, melyik szolgáltatóra mennyit szánnak.

Amikor az esküvői zenekar kiválasztásán őrlődsz először biztosan az lesz a kapaszkodód, hogy mennyi az annyi. Ennek ellenére azt javasoljuk, ne az ár legyen a döntő tényező. Inkább azon gondolkozz el, hogy a kinézett zenekar által nyújtott szolgáltatás és annak hozományai (mint a jó hangulat és a táncra perdülő nagyi élménye) ér-e Neked annyit, amennyit a zenekar kér érte.

Ha úgy érzed, minden pénzt megér, ha látod a 80 éves nagymamádat táncolni, és ezt a választott zenekar nagy valószínűséggel el is tudja érni, akkor nem is kérdés, hogy ár-érték arányban megfelelő választás lesz.

10. Minőségi felszerelés

Ez már tényleg csak hab a tortán, pusztán a teljesség végett írjuk le, hogy egy magára adó esküvői zenekartól elvárható, hogy legyen saját, jó minőségű felszerelése.

A hangosítás, a mikrofonok és a hangszerek kifogástalansága elengedhetetlen, ezért, ha olyan formációba botlasz, akiknél ez hiányzik, akkor gyorsan felejtsd is el őket.

+1 Repertoár

Ezt a feltételt írhattuk volna a sokoldalúsággal egybe is, de fontos kiemelnünk, hogy ez a kettő nem ugyan az. A sokoldalú zenekarnak is megfelelő mennyiségű zeneszámmal kell rendelkeznie, különben kénytelen lenne saját magát ismételni. Egy esküvőn pedig elég hangulatgyilkos tud lenni, ha negyedszerre halljuk ugyan azt a számot.

(Forrás: elkeltem.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből