2023. március 26., vasárnap - Emánuel

Magazin

Házasság hete, 2023. február 12 - 19.

67

Több mint két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.

Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és férje, Veres István.

„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.”

| Forrás: hazassaghete.hu | Fotó: csaladbanutazunk.hu

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Ha a mikrobiom egyensúlyban van, enyhíthetőek az idegesség szervezetre gyakorolt hatásai

Ha a mikrobiom egyensúlyban van, enyhíthetőek az idegesség szervezetre gyakorolt hatásai

More details
Így találd meg a tökéletes karikagyűrűt

Így találd meg a tökéletes karikagyűrűt

More details
Vegyük fel a harcot a tavaszi fáradtsággal szemben!

Vegyük fel a harcot a tavaszi fáradtsággal szemben!

More details
Inspiráló újdonságok a Konyhakiállításon, 2023. március 3 - 5.

Inspiráló újdonságok a Konyhakiállításon, 2023. március 3 - 5.

More details
Új felfedezés a szépségápolásban: magyar innovációt mutattak be

Új felfedezés a szépségápolásban: magyar innovációt mutattak be

More details
Mennyit változott az elmúlt 100 évben az esküvői divat?

Mennyit változott az elmúlt 100 évben az esküvői divat?

More details
Magyar Menyasszony – Elindult a Nemzeti Múzeum készülő kiállításának honlapja

Magyar Menyasszony – Elindult a Nemzeti Múzeum készülő kiállításának honlapja

More details
Házasság hete, 2023. február 12 - 19.

Házasság hete, 2023. február 12 - 19.

More details