2018. június 22., péntek - Paulina

Az életért sétáltak június 4-én

setaazeletert 1Idén immár nyolcadszor indult útjára a „Séta az életért”.  A Magyarok Európában Egyesület és a Várva Várt Alapítvány szervezésében együtt meneteltek a különböző életvédő szervezetek a magzati élet és egyben az emberi élet szeretetéért, védelméért és tiszteletben tartásáért.

 „Ezen a rendezvényen keresztül is el szerettük volna mondani, hogy a magzati élet védelme nagyobb figyelmet érdemel. Fontos, hogy minden ember kapja meg a lehetőséget arra, hogy felnőhessen” – hívta fel a figyelmet Lukács József, a Várva Várt Alapítvány elnöke, aki hangsúlyozta, nem bigott, ideológiai alapon akarják megvalósítani az abortuszmentes világot, hanem támogató, élet és családvédő módon.

setaazeletert 5

„Az élet védelmét nem ideológiai doktrínák miatt tartjuk fontosnak kihangsúlyozni, és nagyon szeretnénk, hogy ennek a témának a mentén lehessen tabuk nélkül beszélgetni, véleményeket ütköztetni pro és kontra. Tudjuk, hogy ez a téma Magyarországon és világszerte egyaránt sok vitát generál. Mi is kész vagyunk a párbeszédre, gyűjtjük az érveket és az ellenérveket is. De abból indulunk ki, amit tapasztalunk, hogy a terhesség megszakítást soha nem jókedvből választja valaki, hanem, mert rákényszerül, vagy azért mert azt gondolja, hogy rákényszerül. E mellett  nincs felvilágosítva arról, hogy abban a helyzetben, ami számára lehet, hogy krízishelyzet, nagyon sok kisegítő lehetőség is volna, nem csak a terhesség megszakítása, ami manapság még szakaemberek körében is leginkább javasolt és legkézenfekvőbbnek mondott megoldás”.

setaazeletert 11

A Várva Várt Alapítvány elnöke kiemelte, nem kis számban fordul elő, hogy a különböző terhességi szűréseknél olyan információkat kapnak az anyukák, ami megrettenti, megijeszti őket, hogy valamiféle fogyatékossággal, elváltozással rendelkezik a gyermekük, és nagyon sok esetben a vizsgálatok ellenére a szülők mégis megtartják a gyermeket. A tapasztalat pedig az, hogy számos alkalommal vagy teljesen egészséges gyermek születik meg, vagy olyan korrigálható állapottal jön világra, ami bevállalható, hogyha előre tudja ezt a család, és fölkészülnek arra a terhesség alatt, hogy képes lesz majd a kisbaba regenerálódni természetes folyamatok – vagy azt se zárjuk ki, hogy Isteni beavatkozás – által.  Mert ez utóbbira is számos, orvosilag is dokumentált példa van.

A Séta az Életért egyik legfiatalabb résztvevője Kabai Ráhel 19 hetes magzat volt, amikor nyitott gerincet diagnosztizáltak nála az orvosok. Az első ultrahang után a második vizsgálat során is ugyanezt állapították meg, és ezért abortuszra akarták küldeni az édesanyát. De az életpárti szülők nem akartak beleegyezni, bátran és hittel ragaszkodtak a megalapozottnak látszó orvosi diagnózis ellenére is ahhoz a kérésükhöz, hogy legyen egy harmadik ultrahangos vizsgálat is. A 3. ultrahang már zárt gerincet állapított meg! Ráhel ma egészséges, gyönyörű kislányként cseperedik. Ő a tízedik unoka a családban.

setaazeletert 2

A séta második állomásán Sándor Róbert, a Várva Várt Alapítvány aktivistája is elmondta élettörténetét. Az ő édesanyja családjával dacolva vállalta a szülést, de a felnevelését már nem. Az állami gondozásba került gyermek a fóti gyermekvárosban végezte el iskoláit, szakmunkás lett, majd 18 évesen utcára került. Az életre való fiatalember a dunakeszi vagongyárban kapott munkát, családot alapított, és négy gyermeke született. Úgy hozta az élet, hogy a tanulást a mai napig nem hagyta abba, előbb elvégezte a jogi egyetemet, jelenleg pedig a testnevelési főiskolára jár. Fontosnak tartja, hogy a hasonló hátterű embertársainak segítsen. Bár édesanyja nem tartja vele a kapcsolatot, mégis hálát érez iránta, mert az alapítvány szlogenjét idézve beszédében:

„Jobb lenni, mint nem lenni”

Lukács József arra is kitért, sajnálatosnak tartja – és az orvosok hipokrateszi esküjével is szembe megy – ha a tudást és a modern technológiát arra fordítják, hogy a nem megfelelő időben vagy helyen érkezett magzatoknak kioltsák az életét. Ez olyan erkölcsi dilemmát okoz sok elkötelezett orvostanhallgatóban is, hogy emiatt nem vállalják ezt a szakirányt.

Örvendetes viszont, hogy egyre több olyan intézmény jön létre, amely életvédő látásmóddal rendelkezik,  és azt mondják, hogy nem végeznek terhesség megszakítást  csak az anya életének védelme, megóvása érdekében.

setaazeletert 3

Lukács József azt látja az elmúlt évek tapasztalatából, hogy nagyon sok ember örömmel választ más utat, hogyha értesül róla, hogy a babájának a bevállalása életre váló felnevelése nem biztos, hogy lehetetlen küldetés számára. Hiszen kaphat támogatást anyagilag, lelkileg, szellemileg.  Szerencsére vannak már olyan erős és aktív civil szervezetek és egyre több kormányzati támogatás is ezek felé a családok felé, amely  pontosan azért van, hogy „nagyon fontos emberek” megszülethessenek és ne kelljen az életüket kioltani.

E mellet egyre inkább közismert, hogy örökbe is lehet adni  ezeket a babákat, és egyre többen választják, hogy nem oltják ki a gyermekük életét, hanem ha nem tudják megtartani őt, rábízzák egy olyan családra, akit ők választanak a gyermekük számára (vagy rábízzák a segítő szervezetre, hogy válasszanak ki egy alkalmas családot). Szembenéznek azzal, hogy ha ők nem tudják esetleg vállalni a gyermeket,  de

a lehetőséget meg tudják adni, hogy megszülessen és boldoguljon.

setaazeletert 4


(Esemény Menedzser - Fotók: Magyar Kurír)