A gyakorlat nagyjából az első világháború idején terjedt el. Néhány nő úgy döntött, hogy örök hűséget fogad a harcmezőn néhány héttel korábban elhullott kedvesének. A francia kormány néhány évtizedet várt, mire törvényszövegbe foglalta a gyakorlatot; ekkor született meg a posztumusz házasság fogalma.
„Míg a halál el nem választ” – mondja az anyakönyvvezető minden esküvőn. Kivéve azokon, ahol az egyik házastárs már csak lélekben lehet jelen a szertartáson. Van, ahol ez nem számít különlegességnek. Franciaországban a törvény biztosítja a jogot, hogy valakinek egy halott legyen a férje vagy a felesége.
