2024. május 12., vasárnap - Pongrác

A 8 legszebb esküvői helyszín

4189

Lassan versenyszintre emelkedik a minél extrémebb esküvői helyszínek keresése, szinte minden pár arra törekszik, hogy a boldogító igent olyan helyen mondhassa ki, amelyről hosszú éveken keresztül lehet mesélni a párás tekintetû szingli barátnőknek.

 

Alábbi bemutatónkban nyolc luxushotel esküvői kápolnáját mutatjuk be.Közös jellemzőjük a fantasztikus környezet – legyen az tengerpart, hegyek, sivatag, város, vagy vidék. Ázsiától a Csendes-óceánon keresztül, Amerikán át Európáig - szinte garantáltan emlékezetes esküvői helyszínek lehetnek, márcsak azért is, hiszen az itt rendezett esküvő költségeit akár életünk végéig is törleszthetjük…

1. InterContinental Bora Bora Resort ésThalasso Spa
A hotel nevében a Thalasso szó a thalasso-terápiára utal, amely a görög „thalassa” (tenger) és„therapeia” (gondozás) szavakból származik. Szó szerint lefordítva a thalasso-terápia jelentése: „tenger általi gyógykezelés”. Nos, ez az a hely, ahol ezt a szó szoros értelmében érthetjük. A világ első vízre épült kápolnájában akár tradicionális polinéziai stílusú ceremónia keretén belül is fogadhatunk egymásnak örök hûséget. De ha a hagyományos szertartást választjuk a romantikus látvány és a stílusosan visszafogott építészeti környezet életünk végéig feledhetetlenné teszi az itt kimondott esküt.


2. Conrad Bali – Indonézia
Infinity – vagyis végtelenség, ezt a költői nevet adták a Balin épült Conrad Hotel kápolnájának és a képeket nézve bizony valóban ez az érzésünk támad. A kápolna minden kétséget kizárólag építészeti remekmû, szinte csak az haute couture-ben pompázó mennyasszony hiányzik a feszített víztükör felett vezető hídról. A kápolnát trópusi kertek, lagúnák, és épített vízesések veszik körül. A 350 méteres, fehér homokos partszakasz szinte már csak hab a tortán.


3. Dunton - Hot Springs; Colorado
A hegyek, a rusztikus hangulat és a western filmek szerelmeseinek ideális helyszín lehet az egybekelésre Dunton hatalmas fagerendákból ácsolt szabadtéri kápolnája. Mind a természeti, mind az épített környezet a vadnyugatot idézi, van itt szalon és táncterem, luxus tipi és természetes meleg vizû forrás, ahol az egybekelés után, akár még télvíz idején is, megmártózhatunk.


4. L’Andana – Toszkána
Ha mediterrán esküvőre vágyunk, lelki szemeink előtt biztosan egy gyógynövényektől és virágoktól illatozó, kertek által körbefogott, aprócska kápolna jelenik meg. A 16. században épült reneszánsz stílusú nyári kastélyt a legapróbb részletekig kiterjedő mûgonddal a neves belsőépítész, Peter Langern irányítása alatt alakították át a mai kor igényeinek megfelelő, de a hely szellemét megőrző butikhotellé.

5. One&Only Palmilla - Los Cabos, Mexikó
A Cortez-tenger (Kaliforniai-öböl) és a Csendes-óceán találkozásánál, a Kaliforniai-félsziget csúcsán található a festői Palmilla. A tradicionális, fehérre festett mexikói kápolna egy domb tetején igazán romantikus hátteret biztosíthat egy esküvőnek. És ha hozzávesszük, hogy a kápolna melletti hacienda stílusú hotelkomplexum lovardája lovas fogatot is tud biztosítani az eseményhez, amin a mennyasszony és vőlegény érkezhet a kápolnába, az eredmény szinte súrolja a giccs határát. A környezet pedig magáért beszél...

6. Raffles Resort – Canouan Sziget
A trópusi szigetre kövenként szállították át a 17. századi anglikán templomot és helyezték el a hotel területének központjára, végül szépséges falfestményekkel és mesés ólomüveg ablakokkal restaurálták - biztos, ami biztos. A hotel tökéletesen felkészült az álomesküvő megrendezésére és nem kell tartani attól, hogy az időjárás elrontja az eseményt. Hiszen ezen a szigeten, a kiszámíthatatlan időjárású Angliával szemben szinte mindig süt a nap.

7. Venetian Hotel - Las-Vegas
Las Vegasban sem kell hiányolnunk a stílusos esküvői helyszíneket, hiszen a Velencét utánzó épületegyüttest - alkotói szerint - csak a lagúnák kristálytiszta vize különbözteti meg az eredetitől. Hát ebben azért nem igazán tudunk velük egyetérteni, az azonban biztos, hogy az esküvő itt is emlékezetes lesz, főleg ha nem játszottuk el a hozományt már előző este.

8. Convento do Espinheiro - Portugália
Jóval autentikusabb választás a 15. századi gyönyörûen restaurált portugál templom, UNESCO által a világörökség részének nyilvánított Evora városában. A barokkra jellemző súlyos arany díszek légies hátteret kapnak a templom fehér és pasztell falai által. És hogy azért a luxus se maradjon ki, a világszínvonalú Spaval kiegészített hotelben a nászéjszaka is feledhetetlen élmény.

(Forrás: http://life-style.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Mit érdemes tudni a szülőköszöntő ajándékról és mit adj?

Mit érdemes tudni a szülőköszöntő ajándékról és mit adj?

More details
32. Beauty Forum Budapest, 2024. november 8-9.

32. Beauty Forum Budapest, 2024. november 8-9.

More details
Nem kell kés alá feküdni többé, hogy bőrödet rendbe tedd

Nem kell kés alá feküdni többé, hogy bőrödet rendbe tedd

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Divathíradó – jöjjenek a legropogósabb felfedezések a trend világából

Divathíradó – jöjjenek a legropogósabb felfedezések a trend világából

More details
500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

More details
A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

More details
OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

More details
Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

More details