2026. január 17., szombat - Antal

Bár kis országunkban nem igazán elterjedt még az esküvő biztosítás -pedig az első 1988-ban köttetett-, de nyugatabbra bevett szokás. Ha jól belegondolunk mégis csak egy milliós végösszegű eseményről és a pár életének egyik legfontosabb napjáról van szó. Ha már biztosítjuk az autónkat, házunkat, egyéb nagy értékű dolgainkat lopás, törés, vagy baleset ellen, akkor miért pont az esküvő maradna ki?

A menyasszonyi ruhák mellett szerencsére egyre nagyobb szerephez jutnak azok az esküvői kiegészítők is, amelyek egyrészt kiemelik a ruhák szépségét, másrészt kihangsúlyozzák a menyasszony arcának legszebb vonásait, személyiségének egyediségét. Gyertek, és csodáljátok meg, hogyan tarol majd ez a TOP5 menyasszonyi kiegészítő 2020-ban!

​A legtöbb lány alig várja, hogy felkérje az egyik barátnője, hogy koszorúslány legyen a nagy napján. Ez egy bevett szokás barátok közt, de vannak olyan menyasszonyok, akik elfelejtik, hogy a koszorúslányok tulajdonképpen szívességet tesznek nekik. Néhány leendő arának őrült kérései vannak a koszorúslányai felé. Hoztunk párat ezek közül az őrült kérések közül, hogy ha esetleg te is koszorúslánynak készülsz, akkor fel tudj készülni arra, ha a barátnőd, aki gyönyörű menyasszony, akár menyaszörnnyé is változhat.

A White Bird káprázatos csokraiba mindenhogy könnyű beleszeretni, de a dekorcsapat több mint 70 esküvővel a háta mögött annak örül a legjobban, ha a díszítés a pár személyiségéhez – akár hobbijához, élményeihez – kapcsolódik. Hogy lehet ezt megvalósítani? Akár a levegőben lógva is! Sztojnó Csilla, a White Bird megálmodója mesélni is színesen tud az esküvődekor varázslatos világáról.

Az esküvő nagy jelenetei közül az egyik legkülönlegesebb a torta felszolgálása. Zenebona, tűzijáték és kíváncsiság fogadja a beguruló tortakülönlegességet, amely remélhetőleg olyan finom is, amilyen gyönyörű.

„A ​szeretet nyelve egyetemes. Ám ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárást beszélünk.”- Gary Chapman. Az amerikai pszichológus nevét az általa alkotott „szeretetnyelvek” fogalma tette világhírűvé. Legismertebb könyve, melynek témája a szeretet kommunikációja a házasságban, több mint tízmillió példányban kelt el világszerte.

Miért a Lázár Lovaspark a legideálisabb esküvőhelyszín? A nyitás óta eltelt 18 év alatt sok száz sikeres esküvő helyszíne. Gyönyörű természeti környezet, különböző stílusú termek, szabadtéri ceremónia várja a vendégeket. Játszótér, állatsimogató, lovasbemutató, lovaskocsikázás színesítheti a nagy napot. Házias ízek, szívből jövő vendéglátás.

Szerintem abban mindenki egyetért, hogy az egyik legutolsó dolog, amit az ember az esküvőjén látni szeretne, az az ásítás. Annyi energia és pénz után, amit belefektet a pár, egyszerűen nem lehet unalmas egy esküvő.

Új szerzőnk, Huszka Petra fodrász mostantól blogban mesél nektek az esküvői frizuratrendek világáról, hogy inspirációt gyűjthessetek a nagy napotokra. Elsőként egy rövid interjút készítettünk vele az aktuális trendekkel kapcsolatban. Ha esküvői frizura, akkor milyen gyakran váltják egymást a különféle trendek/irányzatok?

A lakodalom sokféle lehet: elegáns, bohókás, tematikus, hogy csak a legnépszerűbb trendeket említsük. Ami a közös bennük: a zene és a sok tánc. Hosszú órákat kell az ifjú párnak a parketten töltenie, ráadásul illik mindenkivel ropni legalább néhány percig. Az egész lagzi hangulatát feldobhatja egy jól megválasztott és begyakorolt nyitótánc. Tedd emlékezetessé a násznép számára, itt biztosan találsz inspirációt! 

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Méhméreg, a természetes botox?

Méhméreg, a természetes botox?

More details
IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

More details
Central European Wedding Show,  2026. február 28. - március 1.

Central European Wedding Show, 2026. február 28. - március 1.

More details
A haj mindenre rávilágít

A haj mindenre rávilágít

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

More details
Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

More details
Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője