2023. október 3., kedd - Helga

Egy egyedülálló esküvői kiállítás és vacsora.Megismerkedhettek 50+ prémium esküvői kiállítóval és részt vehettek egy egyedülálló esküvői vacsorán, ahol kiváló szolgáltatók ismertetnek meg benneteket azokkal a fontos szabályokkal, amelyek betartásával emelhetitek az esküvőtök fényét.

Nélkülöző gyermekek mindennapjait varázsolja szebbé közvetetten egy magyar kreatív ügynökség által megálmodott táskakollekció. Susánszki Edina, a kezdeményezés mögött álló Plus Creative Agency marketingvezetője elmondta, az elsősorban a kreatíviparban dolgozókat megszólító Kreativitáskák a társadalmi felelősségvállalás jegyében készültek, hiszen minden vásárlással a Gyermekétkeztetési Alapítványt támogatják a vevők. A Kreativitáska pedig nem más, mint egy stílusos vászontáska olyan felirattal, ami „kicsit mindenkinek mond valamit”.

Az emberek több mint 90%-a küzd súlyos önbizalomhiánnyal vagy kezelendő önértékelési zavarral, ezeknek a kialakulásához ugyanis trauma sem kell. Nem véletlenül nevezik korunk népbetegségének: olyanok is harcolnak vele, akikről álmodban sem feltételeznéd. A sok stresszel járó iskolakezdés, a rövidülő nappalok és az ősszel beköszöntő nehézségek csak tetézik a bajt.

Új, Karib-térségbeli útvonalakat jelentett be a díjnyertes Celebrity Cruises hajótársaság. A 2024-2025-ös téli szezonra négy luxushajójuk (Celebrity Apex, Celebrity Constellation, Celebrity Equinox és Celebrity Summit) közül választhat az, aki a Karib-térségben kalandozna. Jó hír a Bahamák szerelmeseinek, hogy ezentúl a meseszép CocoCay privát szigetcsoporton is kiköthetnek a hajóik - adta hírül a társaság magyar képviseletét ellátó Tengerjáró Kft.

Megnyitott az első hazai designer ruhaüzlet Székesfehérváron, ahol a petite size nőkre is gondolnak. Újdonságot hoz a divatvilágba a MicsodaNők a magyar márkákkal összefogva! A petite size, azaz 163 cm alatti hölgyek gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy az alkatukra nem, vagy csak nehezen találnak nőies ruhadarabokat. Augusztus 26-án nyitott meg Székesfehérváron az első hazai designer üzlet, amely megoldást kínál erre a problémára is. A megnyitó háziasszonya Pataki Zita televíziós műsorvezető volt. A „MicsodaNők” elnevezésű ruházati üzlet megváltást jelenthet a kisméretű, alacsony lányok számára.

Debrecentől szinte karnyújtásnyira, a határ túloldalán található Székelyhíd, ahol kialakították a Szerelem-tanösvényét, melynek célja, hogy kilenc állomáson keresztül kalauzolja végig a látogatókat, a fiatalokat a párkapcsolatok különböző fázisain az ismerkedéstől a lánykérésen át az örök hűségig.

A szépség a szakember szerint is belülről fakad.Ahogy mondani szokás, a szépség belülről fakad, és ezt ma már a tudomány is megerősíti. A bőr egészsége és szépsége számos tényezőtől függ, beleértve az elfogyasztott ételeket és a pszichés állapotunkat is. A bőrápolás kulcsa nem csupán a kozmetikumokban rejlik, hanem az étkezési szokásokban és a belső harmóniában is. Bús Tímeával, az IdealBody életvezetési tanácsadójával beszélgettünk arról, hogy melyek azok a tényezők, amik bőrünk állapotát befolyásolhatják és mik azok az élelmiszerek, amelyek ragyogást és vitalitást adhatnak neki.

Egy esküvő minden részletének tökéletesnek kell lennie, hogy az ifjú pár és a vendégek egyaránt boldogok legyenek. Azonban, egy esküvő szervezésekor gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy hogyan köthetjük le a gyerekek figyelmét a ceremónia és a fogadás ideje alatt. Szerencsére rengeteg fantasztikus játék és tevékenység létezik, amelyek segítségével a legkisebb vendégek is jól érezhetik magukat!

Egy esküvő megszervezése a legritkább esetben habkönnyű feladat. Az, hogy a nagy napon milyen parfümöt visel az ara és a vőlegény, látszólag sokadrangú tényező. Pedig nem az, hiszen az illatok különös emlék- és érzés őrzők.

1. oldal / 88

Tipp

Időrendben

« Október 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Jegyesek Napja,Budapest Marriott Hotel 5*, 2023. Október 14.

Jegyesek Napja,Budapest Marriott Hotel 5*, 2023. Október 14.

More details
Jön az ország első meta-esküvője!

Jön az ország első meta-esküvője!

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Megjelent az első táskakollekció a kreatíviparban dolgozóknak

Megjelent az első táskakollekció a kreatíviparban dolgozóknak

More details
Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány

Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány

More details
Újabb hajótársaság juthat el a Bahamák leghíresebb magánszigetcsoportjára

Újabb hajótársaság juthat el a Bahamák leghíresebb magánszigetcsoportjára

More details
Itt az első olyan tervezői ruhaüzlet, ahol alacsony nők is vásárolhatnak

Itt az első olyan tervezői ruhaüzlet, ahol alacsony nők is vásárolhatnak

More details
A szerelem ösvényére léphet: átadták a Szerelem-tanösvényt

A szerelem ösvényére léphet: átadták a Szerelem-tanösvényt

More details
Ezektől az ételektől ragyog majd a bőröd!

Ezektől az ételektől ragyog majd a bőröd!

More details