2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Magazin

Házasodj 1920-ban, vintage stílusban!

1789

Amerikából indult, aztán meghódította Európát és immár nálunk is egyre nagyobb divat a vintage esküvő. A szó sokaknak egyet jelent a romantikus esküvővel és tény, hogy van abban valami borzongató, ha megidézzük a régi idők hangulatát. 

Mi is az a vintage? A szó jelentése régi, korabeli, a vintage esküvő pedig bizonyos korok hangulatát idézi meg, leggyakrabban a századfordulóét, valamint az 1920-as, 1960-as évekét. Ha romantikus esküvőt szeretnél, akkor érdemes elgondolkodni rajta, már csak azért is, mert a vendégeid egész biztosan jól fogják érezni magukat egy olyan esküvőn, ahol egyúttal egy picit a múltba is visszautazhatnak.

A dolog azért nem olyan egyszerű, csak akkor fogjatok bele, ha elég lelkesek és kitartóak vagytok, mert, ha már vintage, akkor illik mindennek korhűnek lennie, a meghívóktól a bútorokon keresztül, egészen az esküvői frizurádig. A lényeg a harmónia, így minden részletre oda kell figyelni, beleértve a mennyasszonyi ruhádat és a csokrodat is, ha viszont ez sikerül, az garancia egy igazán romantikus esküvőre. 

Régi pompa 

Mindegy, hogy a századfordulót vagy az 1920-as éveket választjátok egy kis időutazáshoz, a fontos az ötletesség, ha van benned vagy a párodban egy kis kreatív véna, akkor pedig biztos jól fogtok szórakozni az esküvő szervezése közben. Adunk pár tippet: jó, ha a tárgyak használtnak tűnnek, erősíti a hangulatot, ha kiraktok korabeli rádiót, tévét vagy éppen bőröndöt az esküvői teremben. A sok csipke, szalag, régi lámpák az asztalon, szintén megidézik a régi időket és fokozzák a romantikus esküvői hangulatot.

A színeket illetően, általában a fehér és a pasztell szokott dominálni, és van még egy kötelező eleme a retro, romantikus esküvőknek, ez pedig a fehér, fém madárkalitka. A vintage menyasszonyi ruhák általában egyszerűek, finom esésűek és légies fazonúak, persze a csipke itt is gyakori díszítőelem. Szerencsére frizurából van bőven választék, nézzetek meg pár régi filmet a pároddal és biztos találsz olyat, amibe beleszeretsz. 

Neked, hogy tetszik a dolog? Belevágnál egy jó kis vintage esküvőbe vagy inkább a modernebb stílust szereted?

(Forrás: www.eskuvotippek.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

More details
Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

More details
Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője