2025. szeptember 30., kedd - Jeromos

Magazin

Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

756

Aki nem kezdte el a fogyókúrát az év első napjaiban, ne keseredjen el, mert most még időben lehetünk, hogy a vágyott bikini alakot elérjük. Április közepétől ráadásul ingyenesen szakértői segítséget is kaphatunk az étrenddel és életvezetési tanácsokkal együtt.

Sok fogyni vágyó küzd azzal, hogy elveszik a milliónyi fellelhető információ között, mikor, mit és mennyit egyen, ha le szeretné adni a pluszkilókat. Többeket riaszt el az is a nagy fogyási tervtől, hogy a csirke-rizs kombináció és az ízetlen fogyókúrához tanácsolt ételeket nem tudja hosszú távon fogyasztani, ezért már az elején kudarcra van ítélve a fogyókúra. Most azonban egy olyan programban vehet részt bárki, aki néhány – vagy akár sok – plusz kilótól megszabadulna, ahol szakértők segítenek a vágyott cél elérésében, ráadásul komplett étrendet is kapunk bevásárlólistával.

„Április 15-től május 15-ig tart a diétás program, aminek a része a 30 napos étrendünk is, menüvel és bevásárlási listával együtt. Az ételek mind ízletesek, változatosak, és a segítségével nem kell azon gondolkodnunk, mikor és mit együnk. Az is nagyon lényeges szempont, hogy a programot úgy állítjuk össze, hogy a szervezet a fogyókúra alatt is megkapja mindazt a tápanyagot és ásványi anyagot, vitamint, amire a kiegyensúlyozott működéshez szüksége van. Ebben nagy segítséget nyújtanak az IdealBody turmixai is, amelyek egy komplett étkezést tudnak helyettesíteni, hisz tartalmaznak minden olyan összetevőt, amire szükségünk van” - mondta el Ötvös Edina, az IdealBody táplálkozási szakértője.

Étrend, bevásárlólista és szakértők támogatják a fogyni vágyókat

A szakember szerint számos tévhit él a fogyókúrával kapcsolatban, sokan pedig koplalással próbálnak fogyni, ami nem csak egészségtelen, de jojó-effektushoz is vezethet.

„A Fogyj velünk! egy hónapos kampányában a zárt Facebook-csoporthoz való csatlakozással lehet részt venni. Itt osztjuk majd meg az étrendet és a bevásárlólistát, de rendszeresen elkészítünk majd egy-egy fogást, hogy megmutassuk, milyen egészséges és változatos ételek szerepelhetnek a fogyókúrában. Mindemellett életvezetési tanácsadással, a fogyás lelki oldalával is foglalkozunk, amiben komoly szakértők is a fogyni vágyók segítségére lesznek. Ez alatt az egy hónap alatt elméleti anyagokkal is segítünk, hogy érthetőbbé váljanak a táplálkozás miértjei és alapelvei, amelyek nem csak a fogyásban, de az ideális testsúly megtartásában is segítenek a későbbiekben. Akik csatlakoznak egymást is inspirálhatják, támogathatják, de bármikor fordulhatnak a szakértőkhöz is egy kis segítségért” - tette hozzá Ötvös Edina.

Az április 15. és május 15. között tartó kampány keretében mindenki megadhatja a vágyott fogyás mértékét, amelyet a szakértők, az étrend és az IdealBody változatos ízű turmixai segítenek elérni. A fogyás ráadásul jutalommal is jár most, akik aktívak a zárt csoport életében közöttük kisorsolnak egy 100 ezer forint értékű IdealBody turmix csomagot, egy 50 ezer forint értékű IdealBody kollagén csomagot, valamint egy 2 alkalmas táplálkozási tanácsadást Ötvös Edinával vagy életvezetési tanácsadást Bús Tímeával, melyek közül a nyertes választhatja ki a preferencia alapján melyik tanácsadást szeretné. 

I Forrás: Esküvő Világ

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

More details
Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

More details
Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője