2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Magazin

Öltözzenek az 1920-as évek Amerikájába!

1026

Rendhagyó divatkavalkád várható az Arénában. A 20. század utolsó harmadában, az USA-ban született meg a posztmodern irányzat. Nem csak gyönyörű épületeket, hanem például zenei újításokat, később  magát a "Scott Bradlee's Postmodern Jukebox" megalakulását is köszönhetjük ennek az időszaknak. A PMJ budapesti koncertje kapcsán arra kérik a szervezők a közönséget, hogy: Gatsby stílusú öltözékben érkezzenek az Arénába.

A pop-jazz jelenség 2011 óta élő fellépések sorozatával szórakoztatta a közönséget a világ minden táján, Magyarországon is többször adtak már koncertet. A népszerű zongorista, Scott Bradlee által alapított, kimagaslóan tehetséges nemzetközi énekesekből és zenészekből álló PMJ csapat a pandémia ideje alatt szüneteltette élő fellépéseit, a munkát azonban ekkor sem hagyták abba.

A zenei társulat youtube és tik-tok csatornája igazán népszerűvé vált különleges zenei feldolgozásaiknak köszönhetően. Harmónikus, jazz és swing stílusban dolgozták fel a mai modern zeneszámokat. Nem mást várhatunk fellépéseiken sem, ahol nem ritkán, meglepetés vendég előadókat is láthatunk.

Mert emlékezni jó! 

A PMJ különlegesen tehetséges énekesei „időgépbe teszik a popzenét” és velünk együtt ünneplik meg a 20-as évek legnagyobb slágereit.

A júniusban ismét Budapestre látogató PMJ koncert szervezői arra kérik a vendégeket, hogy amennyiben van rá módjuk és szeretnék meglepni a fellépőket, akkor  a '20-as évek divatjának megfelelő öltözékben érkezzenek. Aki szereti a csillogást, a glamourt, annak ez az este feledhetetlen lesz.

A pop-jazz jelenség élő fellépések sorozatával keresztülszeli az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az Egyesült Királyságot és Európát. Turnéjuk során 2022. június 23-án este látogatnak el a magyar fővárosba, hogy a Papp László Budapest Sportarénában lépjenek fel.

A koncert szervezője a Green Stage Production iroda, melynek mottója:

"A Földünk védelme, és ezért tudatos célunk, minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energia felhasználások adataiból kiszámíthassuk az adott események Ökológiai lábnyomát, ezen számítások eredményeként pedig annyi fát ültessünk hazánkban, amely ezt a keletkezett öko lábnyomot ellensúlyozni képes".

Jegyek kaphatók a Tex országos jegyirodáiban és az eventim.hu-n: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/postmodern-jukebox-budapest-papp-laszlo-sportarena-563136/event.html

 

I Forrás: Esküvő Világ

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

More details
Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

More details
Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője