2025. szeptember 30., kedd - Jeromos

Magazin

Kutatás: ennyit költenének fürdőszoba felújításra a magyarok

751

Minden negyedik válaszadó egymillió forint feletti összeggel tervez.Tízből legalább hatan tervezik felújítani a család fürdőszobáját a következő három évben, amire átlagosan legalább 500 ezer forintot költenének, derül ki a RAVAK Hungary Kft. több száz fő bevonásával készült online kutatásából. A válaszadók alig több mint 10 százaléka nyilatkozott új, hogy csak otthonfelújítási támogatásból tudná megvalósítani a felújítást, 80 százalékban viszont problémásnak látják a szakemberhiányt. A fürdőszobai termékek vásárlása során a minőséget, a hosszú távú megbízhatóságot és az árat tartják a legfontosabbnak a megkérdezettek. 

A RAVAK által készített online kutatás válaszadóinak 38 százaléka egy éven belül, 26 százaléka pedig két-három éven belül tervez nekilátni a fürdőszoba-felújításnak. Érdekesség, hogy csak minden tízedik kitöltő nem gondolkodik egyáltalán takarékoskodási okokból a renováláson, sokan pedig az elmúlt évtizedben túlestek már azon.

Jelentős volt az egyetértés abban, hogy a szakemberhiány problémát okoz a felújítási és kivitelezési munkálatok alatt. Ezzel a kitöltők több mint 80 százaléka értett egyet, mutatott rá Vajányi László cégvezető.

Arra a kérdésre, hogy a felújítással kapcsolatos döntésben mennyire számít az otthonfelújítási támogatás lehetősége, a válaszadók közel fele úgy felelt: semennyire. 42 százalékuk szerint számít ugyan, de anélkül is lesz felújítás, és mindössze 12 százalék jelentette ki határozottan, hogy a támogatás nélkül elhalasztaná a munkálatokat. Mint ismert, a kormányzati otthonfelújítási program jelenlegi tudásunk szerint év végéig él, annak folytatásáról egyelőre nem született döntés.

A fürdőszobai termékek vásárlása során sorrendben a minőség, a hosszú távú megbízhatóság és az ár a legfőbb szempont a magyarok számára.

Vajányi László cégvezető az eredményeket szemléltetve arról beszélt, átlagosan 500 ezer forintot terveznek költeni fürdőszoba felújításra az otthonteremtők, de vannak, akik ennek az összegnek a többszörösét szánják erre a célra. Fontosnak tartotta ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a jelenlegi árszintek mellett az átlagban beruházásra szánt keretből szinte lehetetlen hosszú távon megbízható termékeket beszerezni és azokat az elvárt minőségben beépíteni. Példaként említette, hogy egy öt négyzetméter alapterületű fürdőszobánál csupán a burkolat költsége meghaladja a 200 ezer forintot alaphangon.

A fürdőszobai termékek vásárlása során a legtöbben interneten és szaküzletekben tájékozódnak. A válaszadók 70 százaléka a szakértékesítő mellett, szerelő szakember véleményét is kikéri a termékek választásakor. Ugyanakkor a válaszadók 7% -a lakberendező segítségét is igényli.

I  Forrás: Üzleti Hírszerzés

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

More details
Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

More details
Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője