2025. szeptember 30., kedd - Jeromos

Magazin

Újabb lakásfelújítási támogatás a láthatáron?

982

Az energiamegtakarítást eredményező, használt lakás felújítására szánt lakossági források 50 százalékos állami támogatásból származó kiegészítését javasolja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), a Lakásfelújítási programhoz hasonlóan. Amennyiben a kormány rámozdulna a szakmai javaslatra, a program a meglévő lakhatási támogatások (babaváró hitel, CSOK, falusi CSOK) kiegészítésére is szolgálhatna, azokkal egyidejű alkalmazásuk jelentősen segíthetné a használt ingatlanok értékesítését is.

Az ÉVOSZ elképzelése szerint a Lakásfelújítási programhoz hasonlóan a támogatásra pályázni lehetne, és annak összegét maximálnák. Indoklásuk szerint bár korábban Magyarországon jellemzően keveset költött a lakosság a meglévő ingatlanok felújítására, ami a lakásvagyon műszaki állagának elöregedéséhez vezetett, most elsősorban energiamegtakarítási szempontból nőtt a hajlandóság erre. A jelen helyzetben viszont visszafogja ezt a hitelek és az építőanyag drágulása, illetve az egyéb lakhatási támogatások (pl. CSOK) értékének csökkenése, ezt ellensúlyozhatná az állami támogatás.


TRAPÉZLEMEZ GYÁRTÁS - rendelésre, rövid határidővel! Jellemzők: T20 / 1150mm széles / 0,5m - 10m hosszúságig / 5 féle szín.   Turai fatelep  ☎️ 06 70 77 87 972 vagy 06 70 777 99 82


Az ÉVOSZ szerint a támogatás mellett szól az is, hogy a lakásoknál a legtöbb energia a nyílászárókon, a falakon és a födémen keresztül szökik el. A külső nyílászárók, falak és a födém hőszigetelésében pedig mind a termékek, mind a munkavégzés területén jelentős a magyarországi gyártás, a magyar tulajdonú vállalkozások erős piaci jelenléte. Vagyis a támogatás mentőövet jelenthet az építőipar, elsősorban a kis-, közepes vállalkozások és a magyarországi építőanyag-gyártók részére is.


HA SZÁMÍT A JÓ ÁR - ameddig a készlet tart! 2. osztályú deszka ideiglenesen készleten a  Turai fatelep ráktárkészletén, ?bruttó: 95 000 Ft / m3 ? ☎️06 70 77 87 972 vagy 06 70 777 99 82


Közleményükben utalnak arra is, hogy az energiamegtakarítás csökkentheti a "Brüsszelnek fizetendő kvótaösszegeket", a csökkenés pedig forrása lehet az állami támogatásnak.

[ Forrás: MTI - csok-otthonteremtesi-kedvezmenyek.blogspot.com

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

More details
Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

More details
Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője