2025. október 2., csütörtök - Petra

Magazin

Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra

1074

November 24-én 189 utassal a fedélzetén elindította első közvetlen charterjáratát Budapestről Ománba az IBUSZ, hazánk legnagyobb múltú turisztikai szolgáltatója. Mostantól egészen április végéig szerveznek utakat az „új Maldív-szigeteknek” is nevezett ország tengerparti városába, Salalah-ba, ahol a hideg, ködös téli napokból kiszakadva kellemes hőmérséklet, fehér homokos part, 25-26 Celsius fokos tenger, luxus kategóriás szállodák, valamint egy felfedezésre váró természeti környezet és történelmi kultúra várja az utazókat.

Omán mellett számos meggyőző érv szól köztük az is, hogy jóval közelebb van, mint a télen népszerű nyaralási helyszínek többsége, átszállás nélkül, alig 7 órás repülőúttal elérhető az úti cél.  A menetrend ideális az utazók számára: odafelé kora reggel indul a járat, visszafelé pedig késő este érkezik, így a lehető legtovább élvezhetik az utasok a nyaralás minden egyes percét. Az első chartergép Budapestről Salalah-ba 189 utassal a fedélzetén november 24-én startolt, és egészen április végéig hetente fordulnak majd meg a járatok, amelyeken magyar személyzet várja az utasokat.

A szultánságban az időjárás kiegyensúlyozott, így a nyaralni vágyók biztosak lehetnek benne, hogy 26-30 Celsius fokos meleg fogadja őket, a tenger hőmérséklete pedig kiváló a fürdőzéshez: 25-26 fokos. Puha, fehér homokos strandjai, természeti szépségei, különleges lagúnái, történelmi és természeti kincsei, valamint a szállodák magas szintű szolgáltatásai csodás élményeket kínálnak a családdal, barátokkal, vagy párban utazóknak. Omán rendkívül biztonságos ország, az emberek szívélyes vendéglátók, az ország vallási előírásai pedig kicsit megengedőbbek más muszlim országokhoz képest.

Az idén 121 éves IBUSZ generációkon átívelően megbízható partner az utazások, nyaralások szervezésénél. Kínálatát az utasok igényeihez alkalmazkodva alakítja. - Egyre több honfitársunk igényli, hogy a téli hónapokban legalább egy hetet egzotikus helyen, pihenéssel, lazítással töltsön, valódi nyárban, felhőtlenül. Ománba saját charterjáratainkkal, magyar személyzettel, átszállás nélkül, a késések, transzferek izgalmát feledve, biztonságosan utazhatnak, a repülőtéren magyar nyelvű idegenvezetőink várják őket, akikre a nyaralásuk során is végig számíthatnak. Ár-érték arányban szinte verhetetlen a salalah-i ajánlat, hiszen más, ilyenkor közkedvelt all inclusive tengerparti úti célhoz képest akár feleannyiba, harmadába kerül az egyhetes nyaralás, „tokkal-vonóval” – mondta Termes Nóra, a hazai turisztikai piacon legnagyobb alaptőkével és vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási iroda hálózati és marketingigazgatója.

I Forrás: IBUSZ/Üzleti Hírszerzés

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

More details
Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

More details
Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője