2025. október 23., csütörtök - Gyöngyi

Virág, dekoráció, kellék

Oltárelőtt.hu - Esküvői dekor kölcsönző webáruház

4503

Manapság egyre gyakrabban választják a párok azt a megoldást, hogy szeretnének mindent kézben tartani, maguk intézni mindent és amit csak lehet kivitelezni is. Ide tartozik mára már a dekoráció is. Az, hogy a pár maga szeretné a saját esküvőjét feldekorálni, nem feltétlen az anyagiakról szól. Bár a volumentől függően jelentős tétel is lehet a dekoros munkadíja, amit a saját felrakással meg lehet spórolni. Legtöbbször azonban sokat jelent a párnak, vagy a családnak, a barátoknak, hogy közösen összefogva együtt tesznek hozzá a közös végeredményhez.

Rólunk

Ennek szellemében nyitottuk meg esküvői dekoráció kellék kölcsönzőnket, az országban elsőként haladva a korral webáruház formájában.

A rendeléseket és bérléseket egyedül álló saját fejlesztésű szoftver megoldásunk fogja össze két cél érdekben. Egyrészt, hogy az emberi tényezőt kizárva ne legyenek hibák a nagyobb mennyiségű rendelések esetében sem. A másik pedig, hogy a foglaltságról akkor is bárki tájékozódhasson, ha az ügyfélszolgálat már nem dolgozik.

Az utóbbi időben pedig számos megvásárolható esküvőhöz köthető és party kellékkel, valamint dekorosoknak és rendezvény helyszíneknek szánt catering textíliával is bővítettük a szolgáltatásainkat.

Amit nálunk megtalálsz

Bérelhető dekor kellékek

Bérelhető kellékeink közzé azok tartoznak, melyeket újra lehet használni, újra ki lehet adni. Ilyenek a székszoknyák, masnik, terítők, fényfüzérek, vázák…stb

Megvásárolható party kellékek

Ide tartozik minden, amit nem lehet újra kiadni. Lampionok, papír szalvéták, méretre vágható asztali futók, lufik…stb

Éttermi catering textíliák

A legalapvetőbbek; fehér spandex székszoknyák, táblaasztal terítők, könyöklő és körabroszok, szatén-selyem masnik és futók rendelhetők.

További információ: www.oltarelott.hu

(Esküvő Világ)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

More details
Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

More details
Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője