2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Az első esküvő a felújított várkápolnában

2023

Délután három óra után néhány perccel a várba vezető útra kanyarodott, s a hídra gurult egy limuzin a fiatalokkal, akik abban a szerencsében részesültek, hogy elsőként köthetnek házasságot a diósgyőri vár megújított, felszentelt kápolnájában.

 

 

Mint ismeretes, az ifjú párt - Karajz Nikolettet és Lugosi Ottót - pályázat útján választották ki. A jegyesek miskolciak sorfala, muzsika, éljenzés közepette szálltak ki a kocsiból, majd a násznép kíséretében, elindultak a vár felé.

A helyszínen már várta őket a királyi pár, akik jókívánságaikkal és tanácsaikkal látták el a menyasszonyt, s a vőlegényt. Ezt követően indultak el a kápolnába, hogy az egyházi szertartás keretében, összeadják őket.

Az ifjú pár délután fél négykor lépett ki a kápolna kapuján, s kíséretével a vár ugyancsak felújított, látványos lovagtermébe vonult át, a polgári szertartásra, ami után a lovagtermet is megnyitották a látogatók előtt.

A középkori faluban eközben a kóbor lovagok bizonyították rátermetségüket, bemutató küzdelmük sokakat vonzott. Délután kettőkor az Allegra vonósnégyes kezdett zenélni, de érkeznek még újra a zászlóforgatók, s ahogy a nap a horizont felé közeledik, elindulnak a koncertprogramok is – elsőként Király Viktor lép fel a várárok zenei színpadán.

(Forrás: http://old.minap.hu)

 

 

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

Hárommillió alatt eleve nehéz megúszni egy lakodalmat

More details
Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

Tengerre magyar! Görög szigetek, török partok és Nápoly egy héten belül hajóval

More details
Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője