Az ágyruhát is fehér lyukhímzéssel varrták ki a korai időkben, viszont a saját használatú holmikra hímeztek kék, vörös és fekete pamutfonallal is. A régi egyszínű színes hímzések általában kifakult zöldet mutatnak. Ennek oka az volt, hogy nem tudtak színtartó fonalat készíteni, beszerezni a korai időszakban.
A huszadik század első harmadától kezdve viszont igen színessé vált a kalocsai hímzés. A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék.
A viseletdarabok hímzéseinek színezését meghatározta viselőjük életkora. A legdíszesebb, legélénkebb színezésű az új menyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé díszes, a színek sötétülnek. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat szomorúpamukosnak nevezték, s a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben.
Stílustörésnek számít, ha pl. a szomorúpamukos vagy öregmintákat a későbbi időkben kialakult természethű mintákkal együtt úgy alkalmazzák, hogy nem hangolják azokat össze. A melírozott fonal alkalmazása pedig erőltetett, nem tartozik a kalocsai hímzés hagyományaihoz. Most pedig jöjjenek a csodálatos ruhaköltemények, a következő oldalon folytatom!