2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

A külföldi párok nem költenek többet nálunk

July 04, 2016 924

Esküvőturizmusról túlzás lenne beszélni, de tény, hogy a külföldi szerelmespárok egy része szívesen mondja ki a boldogító igent hazánkban. Amerikából ritkábban utaznak idáig, de Angliából, Franciaországból, és a Benelux államokból rendszeresen érkeznek hozzánk, általában nászúttal egybekötött ünneplésre.

És hogy mi ennek az oka? Többek között az is, hogy Budapest az utóbbi pár évben előkelő helyet foglalt el a Condé Nast Traveler utazási magazin a világ legjobb városa listáján. Tavaly például másodikak lettünk.

Persze, a nálunk házadosó külföldi párok jelentős többésge, úgy 80 százaléka vegyes összetételű. Vagyis, egyik tagja magyar. Természetesen attól függően, hogy a másik fél honnan származik, a párok szívesen szervezik meg nálunk a nagy napot. Ilyenkor a szűk család is felkerekedik, és nagyobb méretű lagzira kerül sor. Az esetek húsz százalékában azonban mindkét fél külföldi, és már jó előre kinézték országunkat mint potenciális esküvőhelyszínt. Ilyenkor a pár csak kettesben, esetleg két tanúval érkezik hozzánk.

Magyarországot főként a britek, a franciák, a lettek és a Benelux államokból érkezők választják szívesen a nagy nap helyszínéül.

Vélhetően a kulturális közelség és a városok hasonlósága áll a háttérben. Más környezet, de mégsem teljesen idegen. A párok ilyenkor igazodnak ahhoz, amit itt tudunk nyújtani, kevésbé akarják a saját hagyományaikat eröltetni. Mondjuk nem is meglepő, hiszen pontosan ez a lényege annak, ha egy szerelmespár külföldi esküvőt szeretne –meséli tapasztalatait Barnaki Kamilla, a Unique esküvő és rendezvényszervező iroda tulajdonosa.

Akik Magyarországot választják a külföldi jegyespárok közül, azok általában valamilyen szálon kötődnek hozzánk. Jó barátjuk, ismerősük, vagy esetleg családtagjuk járt már itt és pozitívak voltak a tapasztalatai. Persze ez sem mindig igaz. Olyan is előfordul, hogy tényleg csak az imázsfilmekre és a turisztikai magazinokra hagyatkoznak, illetve utánajárnak az itteni lehetőségeknek.

A turisták részéről érkező vélemények rengeteget számítanak, az például, hogy Budapest tavaly a második lett a Condé Nast Traveler utazási magazin listáján, sokat nyom a latba az ilyen döntéshelyzetekben.

De nem szabad álszentnek lennük – teszi hozzá az esküvőszervező. Az ár is számít a határ túloldaláról érkező párok esetében. Ez nem azt jelenti, hogy túl olcsók vagyunk, szögezi le a szakember, de a nyugati országokból érkezők jobb életszínvonalon és magasabb fizetésből élnek, így ők itt könnyebben megengehetik a nekünk luxusnak számító szolgáltatókat és helyszíneket.

A külföldről érkező párokat szinte kivétel nélkül kiemelt, 4-5 csillagos szállodákban helyezik el, például a Hiltonban, a Marriotban, vagy a Kempinski Hotelben. A szertartást pedig gyakran a hotelek rendezvénytermeiben szervezik meg.

Közkedvelt budapesti helyszín ugyanakkor a Budai Vár és annak különböző részei, a Budapesti Történeti Múzeum termei, vagy éppen a szabadtéri része, ahonnan rálátni az egész városra. Illetve, ha szabadtéri ceremóniáról van szó, akkor a szintén budapesti Wedding Garden.

Olykor persze az is előfordul, hogy a pár nem a fővárosban szeretne esküdni. Ilyenkor a királylányos hangulat nyer, és ezzel összefüggésben a vidéki kastélyok, kúriák. Például a Gödöllői Királyi Kastély, a Fenyőharaszti Kastélyszálló, vagy a Bodrogi Kúria. Az alább felsorolt helyszínek tökéletesek esküvők megrendezéséhez, csodálatos termekkel és szabadtéri helyszínekkel rendelkeznek, helyben megoldható a fotózás, a szállás pedig úgyszintén adott.

Az igények tehát sokfélék, egy azonban biztos: a külföldi párok körülbelül annyit költenek el egy néhány fős ceremóniára, mint amennyibe egy átlagos, 50 fős magyar esküvő kerül. Úgy 1,5-2 millió forintnak megfelelő összeget.

Lassan megszabadulunk a sallangoktól

Ami a magyar párokat illeti, egyre népszerűbbek a szabadtéri ceremóniák, a vintage stílus pedig töretlenül hódít. Itthon pár évvel mindig le vagyunk maradva külföldhöz képest, úgyhogy véleméynem szerint 2-3 évig biztossan kitart még ez az irányvonal.

További jó hír, hogy az esküvők dekorációja, megjelenése, az egész összkép letisztulóban van. Egyre jobb ízléssel közelítenek a magyar párok életük egyik legfontosabb napjához, a túlkapások szépen lassan lemorzsolódnak, és a szerelmesek igyekeznek a lényegre koncentrálni.

Az ízlésformálásért nagyban felelősek a közösségi, és ötletmegosztó online platformok. Itt ugyanis mindenki látja, hogy a szomszédnak, a távoli rokonnak vagy akár egy teljesen idegennek milyen volt az esküvője. Persze ez kétélű fegyver, hiszen egyfelől segíthet elegánsabb irányba terelni a párok elképzeléseit, másrészről viszon könnyen egyformaságokat szülhet, ha mindenki ugyanazokból az ötletekből táplálkozik.

(Forrás: 24.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Keresik az év fodrászát!

Keresik az év fodrászát!

More details
BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

More details
Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

More details
Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

More details
Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője