2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Szépségápolás

Sminkvarázs! - Magyari Fruzsi sminkmes, maszkmester tanácsai

1048

Mesélj kicsit magadról, mikor is készült az a bizonyos első smink? Mióta dolgozol a szakmában? Az első smink… Valamikor tini koromban lehetett, nyilván, mint mindenki mást, engem is elkezdett érdekelni a téma. (Bár anyukám elmondása szerint már óvodában szebben rúzsoztam magam, mint néhány felnőtt.) Próbálkoztam, eljátszadoztam, persze még nem igazán tudtam, hogy mit és hogyan is kéne csinálni.

Nagyon sok videót néztem online és ezek alapján próbáltam magam fejleszteni. Ezután eljöttek az egyetemi évek, ahol sajnos a művészeti diploma nem hozott túl sok kreativitást magával, és mivel előtte évekig rajzoltam és alkottam, ez nagyon hiányzott.

Ott, az utolsó félévem előtt megfogant az ötlet, hogy sminkes és maszkmester legyek. Régóta szerettem sminkelni, valamennyi gyakorlatom is volt, valamint kicsi kortól imádtam a filmeket. Ahogy megtaláltam a számomra tökéletes sminkiskolát, elkezdődött az intenzív, körülbelül 1 éves munka és tanulás. 2016 tavaszán végeztem, és azóta dolgozom, amennyit csak lehet. Persze az első pár év nem egyszerű, folyamatosan fejlődni kell, mind szakmailag, mind alapanyagokban. A sminkes szakmára tipikusan illik a „Jó pap holtig tanul” kifejezés.Milyen szempontokat szoktál figyelemben venni egy smink elkészítésénél? Mindig fontos, hogy milyen alkalomról van szó. Nyilván egy farsangi bálra és egy esküvőre nem ugyanazzal készülünk. Ugyanakkor nagyon fontos a vendég személyisége is. Hord a mindennapokban sminket, vagy nem? Milyen ruhája lesz az adott alkalomra? Én az adott vendég személyiségét tartom a legfontosabb szempontnak, hiszen az ő igényeit kell kielégíteni. A menyasszonyi sminkeknél figyelembe szoktam még venni a ruhát, az esküvő hangulatát, a dekorációt is, hiszen mindennek harmóniában kell lennie a Nagy Napon.

Van most valami különleges trend?

Mint ahogy a divatban is, a smink trendekben is újra és újra előjönnek korábbi dolgok. A 50-as évek tusvonal és telt vörös ajkak „trendje” mindig is klasszikus marad. Azonban a mai világban, ahol próbálunk egy kicsit visszakanyarodni a természetességhez, az esküvői sminkek is egy kicsit visszafogottabbak. Lágy kontúrok, ragyogó bőr, szemek és természetes ajakszín kihangsúlyozása. Próbasmink előtt mindig kérem a menyasszonyokat, hogy nézzenek szét online, mi az, ami tetszik nekik, mi az, ami nem, és általában azt veszem észre, hogy nem feltétlen a legújabb trend hajtja őket, hanem az adott smink szépsége, ami megtetszik nekik.

A teljes cikk: Sminkvarázs! - Magyari Fruzsi sminkmes, maszkmester tanácsai

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

More details
Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

More details
Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője