Nyomtatás

Exkluzív interjú egy ifjú párral, amelynek tagjai a vírushelyzet ellenére is összeházasodtak

107

Noémi és Tamás még januárban tűzték ki az esküvőjük időpontját április elsejére, és a számtalan nehezítő körülmény ellenére sem változtattak az eredeti tervükön. Mindössze két tanú és az anyakönyvvezető jelenlétében mondták ki a boldogító igent.

Miért döntöttetek úgy, hogy mindenképpen megtartjátok az esküvőt?

Noémi: Tamással öt és fél éve alkotunk egy párt, és hosszú ideje vártunk rá, hogy elérkezzen a megfelelő pillanat, amikor kimondjuk egymásnak az igent. Miután megtörtént az elhatározás, már nem akartuk elnapolni, hiszen nem véletlenül választottuk az április elsejét az esküvő dátumának.

Tamás: Nagyon sok nehézségen mentünk keresztül együtt, hosszú volt az út, amin idáig eljutottunk. Amikor elhatároztuk, hogy mindenképp egybekelünk, olyan dátumot kerestünk, ami kifejezetten minket jellemez. Az április elseje erre tökéletes volt, hiszen, akik ismernek minket, azok pontosan tudják, hogy milyen bolondosak vagyunk együtt.

Milyen esküvőt terveztetek eredetileg?

Tamás: Ez viccesen alakult, mert először valójában kis esküvőt szerettünk volna, nagyjából ugyanezzel a létszámmal, mint ami végül lett is. Elmentünk volna utána egy nászútra, és az ott készült gyűrűs fotókkal tudattuk volna, hogy már „túl vagyunk” az esküvőn.

Noémi: De aztán eszünkbe jutott, hogy mégis kellene hívni legalább a családtagokat, aztán a közeli rokonokat, oké, néhány barátot is…és hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy már több mint hatvan ember van az esküvői listánkon az eredeti tervekkel szemben.

Akkor a jelenlegi helyzet tulajdonképpen visszakényszeírtett titeket az eredeti tervekhez. Mit szólt a család, hogy nem lehettek ott az esküvőn?

Noémi: Videón közvetítettük nekik a ceremóniát, így valamilyen szinten a részesei lehettek a boldogító igenünknek. Szeretnénk egyébként majd pótolni „hagyományosabb” formában is, ha vége lesz a veszélyhelyzetnek.

A teljes cikk: Exkluzív interjúnk egy ifjú párral, amelynek tagjai a vírushelyzet ellenére is összeházasodtak

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből