2024. április 16., kedd - Csongor

Magazin

Így válhatsz könnyedén ökoszülővé

523

Mosható pelenkák, melyek már egy luxus fehérnemű anyagát idézik.Egy kisbaba nagyjából 4.000-6.000 pelenkát használ el, mire szobatiszta lesz. Ez a mennyiség az eldobható pelenkák esetében közel 1 tonna nehezen lebomló veszélyes hulladékot jelent, melynek lebomlási ideje 50 és 500 (!) év közé tehető. Ezzel szemben a mosható textilpelenka használatával alig emelkedik a kommunális hulladék mennyisége. Ráadásul, környezetbarát tulajdonsága mellett, még gazdaságosabb is. 

A mindenki által jól ismert eldobható pelenka az 1960-as években, Amerikából indult hódító útjára. A gyártóknak az volt a céljuk, hogy megkönnyítsék az anyukák dolgát, például az utazások során. Igen ám, de azzal ők maguk sem számoltak, hogy a termékük ennyire népszerű lesz, és ennek bizony komoly ára lett: rengeteg szemét keletkezett belőle, ami hatalmas környezeti terhelést jelent.

„Egy baba után 1-1,5 tonna pelenka hulladék keletkezik, ami sajnos csak 50-500 év alatt bomlik le, szóval az a gyerek, aki közben felnő, akár még láthatná is a saját pelenkáját. Léteznek ma már ökopelenkák, melyek kevesebb vegyszert tartalmaznak, sőt, néhánynak már vannak lebomló részei is, de ezen a téren még hova fejlődni. A mosható pelenkát viszont mindenki ismeri, igaz, ma már teljesen máshogy kell elképzelni, mint 40-50 évvel ezelőtt” – mondja Farkas Veronika, aki 9 éve foglalkozik a mosható pelenkázás tanításával.

A mosás csak egy 10 perces rutin

„A mai mosható pelenkák közül soknak olyan a tapintása, mint egy igényes gyerekruhának vagy egy francia luxus fehérneműnek: kellemesen puha, vékony anyagú. Ezeknek a pelenkáknak minden része mosható. Van egy vízálló külső rész, abba kerül egy nedvszívó betét, és arra egy székletfogó lap. Ez a papírbetét az, ami felfogja a baba székletét és a pelenkában azt, ami nagyon is oda való, nem pedig a baba hátára vagy bodyjára. Amikor én elkezdtem ezzel foglalkozni, teljesen ufónak néztek, hogy „Úristen, a 21. században valaki mossa a pelenkát!” Pedig ez egy teljesen élhető dolog, a befektetett energia egyensúlyban van a megtérülési energiával. A mosás meg igazából egy 10 perces rutin” – teszi hozzá Veronika, aki egyben a temiti.hu alapítója is.

Bőrbarát, vegyi anyagoktól mentes

Sokan nemcsak a környezetvédelem miatt, hanem a baba védelme miatt is a mosható pelenkát választják. „Teljesen bőrbarát, vegyi anyagoktól mentes, és sokkal jobban szellőzik, mint az eldobható. Emiatt nem pállik be alatta a baba bőre, ami különösen a kisfiúk nemi szerve miatt fontos. Ráadásul itt a méretek sem okoznak annyi macerát. Vannak az állítható méretű pelenkák – 5-6 kg-os kortól szobatisztaságig – és vannak olyanok, amiket méretenként kell váltani. De jellemzően itt is csak 2-3 méretre van szükség – mondja Veronika, aki szerint a mosható pelenka mindig egy sokkal olcsóbb megoldás lesz, még akkor is, ha elsőre drágábbnak tűnik.

„Az eldobható pelenkából sokkal több kell, még akkor is, ha valaki a legolcsóbbat választja. Egy gyerek „kipelenkázása” 250 ezer Ft-ra jön ki, míg a mosható pelenkából a készlet 70-80 ezer Ft-ból megvan. Ráadásul ez jó lehet a következő gyereknek is, de el is lehet ajándékozni, sőt, már van egy nagyon erős másodkezes értékesítése is.”

Van segítség a választásban

Ma már legalább 50-féle mosható pelenka márka van a piacon: hatalmas a fazon-, a minta- és az anyagválaszték. Ezek között olykor nehéz eligazodni, de ebben is van segítség. „Nekem az a célom, hogy aki elkezd mosható pelenkát használni, az boldog legyen ettől a döntéstől. A bemutatótermünkben van tanácsadás, lehet jönni már várandósan, és akár babával is. Mindig a szülők igényeihez igazítjuk a megoldást, mert van, akinek az a fontos, hogy formás legyen benne a baba, van, akinek a gazdaságosság a szempont, és van, aki a gyorsan száradó lehetőséget részesíti előnyben. Akik már babával érkeznek, rá is próbálhatják a babára, így biztosan a legjobb választás mellett döntenek” – mondja a szakértő. 

A koronavírus-járvány miatt a személyes tanácsadást egy e-mailes tanfolyammal is ki lehet váltani, ami mindenki számára hozzáférhető, és ingyenes. De a járványügyi intézkedéseket szigorúan betartva személyesen is el lehet menni a bemutatóterembe.

 

(Esküvő Világ)

 
Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

500 vendég, 40 tonna virág és napi 16-18 óra munka – Ilyen Budapesten külföldi luxusesküvőket szervezni

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

A tavasz a megújulás ideje: így fogyókúrázzunk

More details
OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

OTTHON DESIGN - Tavaszi Otthonteremtési Kiállítás és Vásár, 2024. április 10-14.

More details
Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

Ápoljuk a bőrünket úgy, ahogy Kleopátra tette!

More details
Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

More details
Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

More details
Téglából épült kertes ház a magyarok álma

Téglából épült kertes ház a magyarok álma

More details
„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

More details