2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

Nagy lagzi = nagy boldogság!

1911

Denver — Hosszú házasságot akar? Legyen minél nagyobb esküvője, és előtte minél kevesebb szexuális partnere – legalábbis ezt javasolják azok az amerikai kutatók, akik 418 szerelmespár kapcsolatát vizsgálták öt éven keresztül. A denveri egyetem munkatársai a fiatalok előéletét vizsgálták:

míg száz évvel ezelőtt a nők többsége szűzen ment férjhez, ma már az számít furcsának, ha valakinek a házastársa az első férfi az életében. A tanulmány arra is rákérdezett, hány szexuális partnere volt a tesztalanyoknak, mielőtt az oltár elé álltak. Bár az átlagos szám az öt volt, mégis azok a nők számoltak be a legharmonikusabb házasságról, akik férjükön kívül nem feküdtek le mással.

– Nem tesz jót az sem, ha valaki egyszer már elvált – írta Galena Rhoades, a kutatás vezetője. – Az elváltak nem nagyon bíznak a másik nemben, és megtapasztalták, hogy van élet a házasságon kívül is.

A professzor szerint a házasság előtti hosszabb együttélés sem javasolt.

– A megszokás nagy úr. Sokszor azért nem lépünk ki egy rossz kapcsolatból, mert már túlságosan összenőttünk a másikkal: közösen vezetjük pénzügyeinket, közös a kutya, a lakás. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy igent mondunk valakinek, akivel egyébként már régen szakítottunk volna – mutatott rá egy tipikus csapdára Scott Stanley, a tanulmány társszerzője.

Kutatás A tudósok öt éven keresztül követték nyomon 418 házaspár életét

Még rosszabb az esélyünk a boldog házasságra, ha az esküvő előtt gyerekük születik.

– Ezt nem kell magyarázni, hiszen biztosan mindenki ismer olyan párokat a környezetében, akik csak a közös gyerek miatt kötötték össze az életüket, majd pár év múlva rájöttek, hogy egyáltalán nem illenek össze – folytatta Stanley. –  Nem véletlen, hogy a tanulmányban azok számoltak be a legharmonikusabb kapcsolatokról, akik lépésről lépésre haladtak, azaz az udvarlást eljegyzés követte, majd jött az esküvő, az együttélés és végül a gyerek.

És hogy mi a boldog házasság másik titka? Bármilyen furcsa, de a nagy esküvő.

– Azoknak a pároknak, akik több  mint 150 ember előtt mondták ki az igent, közel 50 százaléka élt boldog házasságban évekkel később, ellentétben azokkal, akik 50 embernél kevesebbet hívtak meg a lagziba – állítják a szerzők.

VB-információ

 

(Forrás: http://www.blikk.hu/)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Keresik az év fodrászát!

Keresik az év fodrászát!

More details
BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

More details
Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

More details
Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

More details
Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője