2023. november 29., szerda - Taksony

BabyStartUp és életigenlő kerekasztal a Várva Várt Alapítvánnyal

891

1993 óta március 25-én ünnepeljük a magzatgyermekek világnapját. Az orvostudományi könyvek az ember törzsfejlődésének első szakaszaként beszélnek a fogantatás utáni kilenc hónapról.

A klasszikus művek a férfi-női párkapcsolat legnagyobb ajándékaként aposztrofálják a kisbabák érkezését. Ugyanakkor évezredek óta tartó etikai, jogi kérdéseket, vitákat vet fel az ember magzati korszaka, amennyiben megkérdőjelezésre kerül, hogy egy megfogant új élet embernek tekinthető-e, és ha igen, milyen jogai vannak.

A Várva Várt Alapítvány szívügyének tekinti, hogy a megfogant magzatok várva várt személyként születhessenek meg és szerető családban nőhessenek fel. Az emberi élet felbecsülhetetlen, egyetlen és megismételhetetlen. Ezt az üzenetet minden lehetséges módon igyekeznek eljuttatni a magyar emberekhez.

„Fontosnak érezzük, hogy a Magzatgyermekek Világnapján ismét a legkisebbekre irányítsuk a figyelmet”

– nyilatkozta Lukács József, az alapítvány elnöke, egyben a világnap alkalmából szervezett kerekasztal szervezője.

A 2021. március 25-én 10.00 órától a Facebook-on élőben is követhető eseményen moderált beszélgetések lesznek a férfi-női kapcsolat kialakulásáról, a harmonikus baba-kapcsolat kiépítéséről, illetve a szülésre való felkészülésről is. Bemutatkozik a Várva Várt Alapítvány egyik vidéki önkéntes csapata is és több kreatív alkotás is bemutatásra kerül.

----------------------------------------------------------------------------------------------

Kerekasztal beszélgetések, előadások és vendégek

Az első 9 hónap: a harmonikus baba-mama kapcsolat kialakítása
Vendégek: Szabó Janka pszichológus és Németh Nóra, a PregHello alkotója
Moderátor: Lukács József, a Várva Várt Alapítvány elnöke

Szerelem, párválasztás, családalapítás a tinderhuszárok és az instalányok korában
Vendégek: Nagy Szantina újságíró, Hamar Márk Roland egyetemista - Erdély, Árvai Krisztina szociológus (BA), Árvai Ábrahám történész
Moderátor: Bereczki Enikő generációs szakértő

Magzatkorban élni régen, ma és holnap - a magzati kor etikai és jogi kérdései
Vendégek: Náray Annamária orvos, Kánai András kommunikációs szakember és jövőkutató, dr. Surjányi Dávid nemzetközi jogász, újságíró és Sándor Vivien Zsanna dentálhigiénikus tanuló
Moderátor: Lukács József, a Várva Várt Alapítvány elnöke

Válsághelyzetbe került várandós édesanyák és családok támogatása
Előadó: Polonkainé Valcsev Ivanov Éva, a Várva Várt Alapítvány miskolci szervezetének koordinátora
VÁLLALD brand
Előadó: Kovács Gergő grafika szakos tanuló

----------------------------------------------------------------------------------------------

A 2021. március 25-i online eseményen bemutatásra kerül a BabyStartUp.hu oldal is, amely egy új, babavárókat segítő applikáció.

„Reményeink szerint az applikáció elindításával még több rászoruló kaphat gyorsabban segítséget támogató személyektől, családoktól, szervezetektől. Az applikáció hátterében a Várva Várt Alapítvány önkéntes aktivistái dolgoznak, akik az egész országban megyei szinten fogadják a kéréseket és felajánlásokat, egyeztetnek a családgondozó és egészségügyi szakemberekkel, és igyekeznek minél hamarabb átadni a kért babaholmikat, hogy könnyebb legyen az indulás” – mutatta be röviden a kezdeményezést Lukács József, az alapítvány elnöke.

magzat2

Az online kerekasztal beszélgetési rögzítésre kerülnek, így azok március 25-ét követően is visszanézhetők lesznek az esemény Facebook oldalán.

A hír szerzője: OGH Hírügynökség

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra

Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra

More details
Érezni a CSOK Pluszt, vagy a városi CSOK miatt van hajrá?

Érezni a CSOK Pluszt, vagy a városi CSOK miatt van hajrá?

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hogyan válasszatok parfümöt az esküvőre? Tippek, hogy a nagy nap illatilag is tökéletes legyen!

Hogyan válasszatok parfümöt az esküvőre? Tippek, hogy a nagy nap illatilag is tökéletes legyen!

More details
Az élettársi kapcsolat jogi kérdései: bejelentés, vagyonmegosztás, öröklés

Az élettársi kapcsolat jogi kérdései: bejelentés, vagyonmegosztás, öröklés

More details
Veszélyes divat: Hatalmas károkat okozhat, ha cukorbetegeknek szánt gyógyszerrel fogyunk

Veszélyes divat: Hatalmas károkat okozhat, ha cukorbetegeknek szánt gyógyszerrel fogyunk

More details
Tényleg nehezebben fogyunk télen? Itt a válasz!

Tényleg nehezebben fogyunk télen? Itt a válasz!

More details
Őszi esküvő kiállítás, 2023. november 11-12.

Őszi esküvő kiállítás, 2023. november 11-12.

More details
Időtlen elegancia – néhány tipp, hogy milyen magassarkút válasszunk esküvőre

Időtlen elegancia – néhány tipp, hogy milyen magassarkút válasszunk esküvőre

More details