2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

nasznepKétségtelen tény, hogy a nyár a legnépszerűbb évszak a szerelmesek körében, így nem csoda, hogy a legtöbb nász is ekkor köttetik meg, így biztosan te is ismersz olyat, aki a közeljövőben házasságot köt majd. Ha pedig már meg is érkezett a nagy napra szóló meghívód, akkor a cikkünk éppen neked szól!

csokorA menyasszonyi csokor olyan, mint egy ékszer: kiegészíti, feldobja a legegyszerűbb ruhát is. A virágok közt lévő színeknek, formának, játékosságnak nagy szerepe van a menyasszony megjelenésében. Ezért is lépjünk most túl a hagyományokon, és nézzük meg, milyen alternatív variációk vannak, ha esküvőre készülünk.

feny avignonBár egész évben érdemes a dél-franciaországi Avignonba látogatni, de nyáron különösen: legpompázatosabbnak az idén augusztus 10. és október 2. között megrendezendő Avignon fényei rendezvény ígérkezik, ekkor a műemlékeket zenés kivilágítással látják el, amit nagyszabású műsor kísér. Ilyenkor egész családokat várnak a Pápák Palotájába egy mesés időutazásra.

Az esküvő olyan alkalom, amire évek, évtizedek múltán is szívesen emlékezünk vissza és örömmel mesélünk róla gyermekeinknek, unokáinknak. Az esküvői fotók, videók időről időre előkerülnek és rokoni, baráti látogatások alkalmával sokszor felelevenítődnek az esküvőn történtek.

handmruhaHa a nyáron lagziba vagy hivatalos, biztos agyaltál már a ruhakérdésen, segítünk! Egy csinos ruha egyszerű és látványos választás, de tartsd szem előtt, hogy talpig fehérben vagy feketében nem illik megjelenni. Előbbi a menyasszony kiváltsága, utóbbi pedig a gyász árnyalata semmi keresnivalója nagy felületen egy ilyen vidám eseményen.

ruhaprobaAz esküvőd minden bizonnyal életed egyik legemlékezetesebb napja lesz, amikor összekötöd az életedet valakivel, akit a legjobban szeretsz. De hogy milyen emlékeket fogsz őrizni róla, az sokszor egészen apró részleteken múlhat. Ne hagyd, hogy az alábbi események tönkretegyék a boldogságod! Íme néhány jó tanács...

esk5A nyár az esküvők szezonja, a legtöbben talán már túl is vannak idén egy-két szertartáson, de bőven akadnak olyanok is, akik még csak most szervezik az esküvőt. Ezúttal ezért azt néztük meg közelebbről, hogy hol lehet egy kicsit szorosabbra húzni a nadrágszíjat egy esküvő lebonyolításakor, hogy a végén megússzuk a többmilliós végösszeget.

orultMindent tökéletesen megszerveztél a Nagy Napra? Arra viszont fel kell készülnöd, hogy néha a vendégek is képesek elrontani a romantikát a viselkedésükkel! Néhány csaj és pasi most elmesélte, mik a legvadabb dolgok, amiket valaha láttak egy esküvőn! Következzen egy kis betekintés a cosmopolitan.hu összeállításába.

stresszMost már késő! – szokás mondani. Házaspárok árulták el, mi az, amit mindenképp jó lett volna tudniuk életük szerelméről, mielőtt kimondták volna a boldogító igent. Például: "Bárcsak tudtam volna, hogy fogalma sincs róla, mit jelent az a szó, hogy romantika. Hozzá mentem volna így is, de azért jó lett volna tudni előre".

esk esoEmlékezetes esemény tarkította egy nyíregyházi fiatal pár legfontosabb napját: szombaton, július 9-én, jégeső tombolt abban a baktalórántházai szállodának – ez a Fenyves Szálloda és Konferenciaközpont – szabadtéri részén, ahol épp az esküvőjüket tartották. Ezért beköltözött a násznép fedett helyekre.

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Keresik az év fodrászát!

Keresik az év fodrászát!

More details
BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

More details
Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

More details
Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

More details
Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője