2024. október 23., szerda - Gyöngyi

A kiterjesztett valóság a hirdetésekben is megjelenik.A legmodernebb technológiák számos területen olyan változásokat hoznak az életünkbe, amilyeneket korábban el sem tudtunk képzelni, legfeljebb sci-fi filmekben találkoztunk velük. Nem kivétel ez alól a reklám világa sem. A trend, mint oly sok más is, a tengerentúlról indul, de nem kell sok idő ahhoz, hogy Magyarországon is elterjedjen, előbb a nagyobb, majd a kisebb cégek körében. A jövő az élményalapú értékesítésé; aki nem fejleszti vállalkozását ebbe az irányba, bizony lemarad.

A szélsőséges trendek hódítanak a menyasszonyi ruha divatban. Valóra vált a gyerekkori álma Horváth Cintiának. A Miss Balaton 2014 közönségszavazásának nyertese a napokban örök hűséget fogadott focista szerelmének, Batik Bencének. A nagy nap varázsa viszont az esküvő után sem múlt el, mert a pár Görögországba utazott, hogy ott is kimondják a boldogító igent. Cintiának így nem egy, nem kettő, hanem egyenesen három menyasszonyi ruhája lehetett.

Nemcsak a napozás előtt, hanem közben és utána is fontos a megfelelő arc- és testápoló krémek használata.Végre itt a nyár, és a kánikulában mindenki a vízpartra vágyik. Hiába vagyunk azonban tisztában a napozás káros hatásaival, gyakran megfeledkezünk a teljes körű fényvédelemről. De vajon milyen készítményeket érdemes használnunk, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?

Szinte közhely: egy esküvőn elsősorban az számít, hogy a pár sokáig boldog legyen, nem pedig a külsőségek, de a ruha – főleg a nőké – mégis évszázadok óta különösen fontos része az esküvői ceremóniának. Hogyan változott ez a ruhadarab a divat, a tervezők és a társadalmi-gazdasági körülmények hatására? Miként formálták a vallási hagyományok vagy éppen a szocialista hiánygazdaság? Hogyan örökítették meg a fotográfusok a párokat? Mit írt az esküvői fényképekről Gárdonyi Géza, és melyik világhírű divattervező készítette Apponyi Geraldine esküvői ruháját? Az esküvői ruhák száz év alatti változásait követjük végig a Fortepanon található képek segítségével.

Beköszöntött a kánikula, és előkerültek a lenge ruhadarabok - de legyen szó strandolásról, vagy csak egy könnyű sétáról, idén nyáron sem szabad elfeledkeznünk a fényvédelemről, ahogyan az ápoló készítmények használatáról sem. A bőrgyógyász elsősorban a gyógynövényes krémeket és olajokat javasolja.

Mi a közös Marilyn Monroe, Audrey Hepburn, vagy Julia Roberts és Brad Pitt között? Egy magyar kozmetológus, dr.László Ernő, aki a világ első sztárbőrgyógyászaként elképesztő sikereket ért el Hollywoodban, hazánkban mégis kevesen ismerik. A szépség angyalaként becézett csodadoktor 125 éve született, akinek luxuskategóriás kozmetikumai mind a mai napig világszerte népszerűek a nők és férfiak körében egyaránt.

Hiába tombol odakinn a hőség, sokan megfeledkezünk a kellő fényvédelemről. Ez idővel foltok, ráncok és akár súlyos betegségek formájában bosszulhatja meg magát. A szakértők most elárulták, hogyan óvhatjuk meg a leghatékonyabban a bőrünket a káros behatásoktól.

Nyakunkon a nyár! Tökéletes alkalom bármilyen esemény megvalósítására, legyen szó, kiállításról, szabadtéri programokról, céges csapatépítőkről, parti-sorozatokról, esküvőről, legény-, leánybúcsúkról, kisebb-nagyobb fesztiválokról. Szervezőként, mikor ha nem most aknázzuk ki maximális lendülettel és sebességgel lehetőségeinket, mutatjuk meg szakértelmünket, tudásunkat?

A hétvégén több százan jöttek el és álomkörnyezetben újították meg egymásnak tett fogadalmukat.A korábban sosem látott eseményre a nemrég megújult Camponában került sor. A legszerencsésebb pár hamarosan luxus nászútra indul.

Az ingatlan.com összefoglalója alapján már a parlament asztalán van a 2023-as költségvetési tervezet, amelyben a lakástámogatásokra szánt összeg jelentősen növekszik. Ez arra utal, hogy a lakáscélú kedvezmények a várakozásoknak megfelelően jövőre is elérhetőek lesznek – derül ki a lakáspiacot érintő költségvetési kiadások számaiból, melyet a Pénzcentrum tett közzé.

Tipp

Időrendben

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Future Of Beauty 2024

Future Of Beauty 2024

More details
Medián-kutatás: a lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését

Medián-kutatás: a lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését

More details
Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

More details
Most ingyenesen tervezhetjük meg álmaink otthonát

Most ingyenesen tervezhetjük meg álmaink otthonát

More details
Alaposan átírta a covid a lakberendezést: ez lett a jövő trendje

Alaposan átírta a covid a lakberendezést: ez lett a jövő trendje

More details
Izgalmas enteriőrök és vadiúj dizájntrendek az idei S/ALON Budapesten

Izgalmas enteriőrök és vadiúj dizájntrendek az idei S/ALON Budapesten

More details
Vége a nyárnak, mi lesz a bőrünkkel? Segít a szakértő

Vége a nyárnak, mi lesz a bőrünkkel? Segít a szakértő

More details
Így válassz esküvői helyszínt Budapesten 2025-re

Így válassz esküvői helyszínt Budapesten 2025-re

More details