2025. december 23., kedd - Viktória

Az esküvői ruha tárolása egyszerű feladatnak tűnhet, hiszen ha beteszed egy ruhazsákba és bedugod a szekrénybe, valószínűleg azt gondolod, semmi baj nem érheti. Pedig az sem mindegy, milyen zsákba teszed és meddig tárolod. Íme néhány tipp, hogy biztosan épségben maradjon, akár évekig.

Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik most szervezik az álomesküvőjüket. Sajnos még mindig sok a bizonytalanság a szervezést illetően, de azért érdemes sőt, el is kell kezdeni inspirálódni.

Lehet, hogy nem lehet most utazni, ettől függetlenül az esküvői torták között bátran barangolhatsz. Összegyűjtöttük a legkülönlegesebb édességeket a világ minden pontjáról, amiket a nagy napon szoktak fogyasztani!

Ingyenesen letölthető tervrajzokkal segítik az építkező családokat, jelenleg negyven mintaterv közül lehet választani - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.

Korábban egyáltalán nem gondoltam fontosnak az esküvőket. Számomra leginkább csak hétvégi munkát jelentettek, hiszen a húszas éveimben felszolgálóként is besegítettem egy ismerős vállalkozásában. Teltek az évek, és az életünkben minden a helyére került: építkeztünk, családot alapítottunk és lett egy imádnivaló kutyánk is.

Annyi biztos, hogy az aktuális esküvői trendek év végére megváltozhatnak, ha elérjük a nyájimmunitást és újra kicsit szabadabban élhetjük az életünket. Addig viszont maradnak ezek az esküvői szokások, amiket a biztonság hívott életre.

A Covid berobbanása teljes ágazatokat hozott kilátástalan helyzetbe, ilyen például az esküvői szolgáltatók piaca is. 2020-ban időpont és szerződésmódosításokkal még átvészelték valahogyan, de az idei szezon még több bizonytalanságot rejt magában. Megkerestünk esküvői szolgáltatókat, hogy megtudjuk milyen megoldásokkal vészelték át az előző évet és a jelenlegi, kétségekkel teli időszak fényében hogyan készülnek a házasulandókkal együtt az esküvőkre.

Tánczos Anita egy különleges projektbe kezdett évekkel ezelőtt: szerette volna összegyűjteni, milyen ruhában házasodtak a magyarok 1920-1990 között. Mára kétezer ruhát és több mint kétezer család történetét megismerve kollégáival könyvet készítenek a múltról, ugyanis a ruhák sokkal többről árulkodnak, mint hinnénk.

Jelenleg 220 kezelésről kínál átfogó tájékoztatást Magyarország első olyan weboldala, ahol bárki ítélkezés nélkül, akár teljesen anonim módon oszthatja meg tapasztalatait esztétikai beavatkozásáról. Az alapítók célja egy biztonságos, őszinte közösség létrehozása, ahol a naplókat valódi emberek írják és az orvosok nem fizethetnek a pozitív véleményekért.

A magzatgyermekek világnapja alkalmából (március 25.) egy nagyszerű webes applikációval lepte meg a babavárókat a Várva Várt Alapítvány. A BabyStartUp.hu oldal indítása kapcsán Lukács József, az alapítvány elnöke kiemelte, reményei szerint az applikáció elindításával még több rászoruló kaphat gyorsabban segítséget támogató személyektől, családoktól, szervezetektől.

Tartalom galéria

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

IMAGINE Wedding Show, 2026. február 14.

More details
Central European Wedding Show,  2026. február 28. - március 1.

Central European Wedding Show, 2026. február 28. - március 1.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A haj mindenre rávilágít

A haj mindenre rávilágít

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

More details
Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

More details
Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője