2025. július 26., szombat - Anna, Anikó
Miközben a lányok a nagy igen kimondásáról ábrándoznak, nem kalkulálják bele Murphy törvényeit a dologba: eleső fotósok, repülő menyasszonyok, koppanó homlokok, és minden, ami csak megtörténhet (a násznép legnagyobb örömére).
Van néhány dolog, amire nagyon oda kell figyelni. A jegyespárok a helyszín, a ruhák és a díszítés kiválasztása mellett gyakran nem fordítanak elegendő figyelmet az esküvői torta kiválasztására. A hőmérséklet, a vendégek ízlése vagy a helyszín adottságai nagy mértékben befolyásolhatják a torta – és ezáltal a lagzi – sikerét.
Az esküvőszervezőket kikérdező Huffington Post szerint jó pár olyan szokás létezik, amire teljesen fölösleges költeni. Az elsőszámú tanácsom így hangzik: ne költs olyasmire, amit tulajdonképpen nem is érzel fontosnak” – foglalta össze az egyik esküvőszervező. Szerinte még az esküvői tortát is simán ki lehet hagyni
A Nikon Európai Esküvői Közösségének 2017-es létrehozását követően a Nikon bemutatja első esküvői fényképezési lookbookját – egy illusztrált útmutatót a klasszikus, az aktuális és a feltörekvő trendekhez – a Nikon válogatott, kiemelkedő európai esküvői fotósokból és véleményvezérekből összeállított testületének előrejelzései alapján.
Már nyolcadik éve menetelnek a magzati életért és egyben az emberi élet szeretetéért, védelméért, tiszteletben tartásáért Budapesten a „Séta az Életért” rendezvény keretében. A Magyarok Európában Egyesület mellett idén a Várva Várt Alapítvány is társzervezőként vesz részt a június 4-i eseményen. Lukács Józseffel, az alapítvány elnökével beszélgetett az Esemény Menedzser.
2018-ban az extravagáns párok a „rooftop” esküvőt választják. Ez annyit takar, hogy egy épület tetőteraszán kelnek egybe, melynek dekorációja lehet modern, vagy vintage, csak azon múlik, melyik stílus áll hozzánk közel. Ha választásunk a modern stílusra esett, mindenképpen egy hatalmas belvárosi épületet kell keresnünk, ahol minden vendég elfér.
A hercegi esküvő után várható volt, hogy hamarosan megjelennek Meghan Markle esküvői ruhájának koppintásai. Az első már itt is van. Egy hét sem telt el Meghan Markle és Harry herceg esküvője óta, egy ír tervező máris előrukkolt az ara mindkét esküvői ruhájának koppintásával.
5 varázslatos sziget, ahol felejthetetlen lesz a nagy nap! Menjünk férjhez luxuskörülmények között, élvezzük a mézesheteket mesés helyen! Ha az esküvőnket tervezgetjük, és egy, a hagyományostól eltérő, különleges szertartást és helyszínt szeretnénk, válasszuk az alábbi, az Indiai-óceán szívében található gyönyörű szigetek valamelyikét!
Hány esküvői meghívásod van erre a szezonra? És mindegyiknél tisztában vagy azzal, hogy mekkora felhajtásra számíthatsz? Teljesen más egy kis baráti esküvő, egy nagyobb családi lagzi és egy igazán elegáns fogadás. Ha pedig fogalmad sincs, hogy egykori fősulis haverod menyasszonya luxuslagzit álmodott-e meg, vagy hogy a másodunokatestvéred nagy napján mégis hogy lenne jó megjelenned,
A házasságot esküvői szertartással és ünnepi ebéddel, vagy vacsorával szoktuk megünnepelni. Az esküvőre készülődés jóval hamarabb elkezdődik, a szervezést akár a házasulandók, akár valamelyik barát vagy rokon végzi. A résztvevők számától függően ez nem egy esetben nagyon komoly, sokirányú feladat.
Az OPEN GATES HUNGARY Kft. (1103 Budapest, Sorház u 4/5, a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.
Az OPEN GATES HUNGARY Kft. adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.ogh.hu/adatvedelem címen. Az irányelvek kiterjednek az OGH portálcsoport tagjaira - www.ogh.hu, www.esemenymenedzser.hu, www.rendezvenyvilag.hu, www.eskuvovilag.hu, www.csokoladevilag.hu, www.uzletihirszerzes.hu, www.hirfigyeles.com - weboldalakra, továbbá az aldomainjeiken szereplő tartalmakra és szolgáltatásokra – lásd ingatlanvilag.ogh.hu, hirlevel.ogh.hu.
Az OPEN GATES HUNGARY Kft. fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.
Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.
Az OPEN GATES HUNGARY Kft. elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Az OPEN GATES HUNGARY Kft. a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.
Az OPEN GATES HUNGARY Kft. az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát >>
Bombera Krisztina és Vujity Tvrtko a királyi esküvő legapróbb részleteit is ízekre szedi Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövetével, Magyarics Tamással, az ELTE tanszékvezetőjével, Görög Ibolya protokollszakértővel, Náray Tamás divattervezővel és Sarka Kata üzletasszonnyal a 12 órakor kezdődő műsorban.
A Manna Catering különlegessé és emlékezetessé varázsolja esküvőjét bármilyen helyszínen. Éttermünk felkészültsége lehetővé teszi, hogy a párok egyedi igényei szerint alakítsuk át, illetve rendezzük be az adott helyszínt. Éttermünk mindennel rendelkezik mely a rendezvény sikeréhez kell, cégünk szakemberei több éves tapasztalattal rendelkeznek a catering szolgáltatások területén...
Május 19-én esküszik Harry herceg és Meghan Markle a Windsor kastély Szent György kápolnájában. A menyegző parádés lesz, a menyasszony 36 millió Ft-os ruhában áll oltár elé. Vajon mennyit kóstálnak a királyi esküvők?
Minden jól sikerült, mindenki remekül érezte magát…
Debrecentől szinte karnyújtásnyira, a határ túloldalán található…
A magyar nők egyre inkább a természetes…