2026. március 20., péntek - Klaudia

Magazin

A nyár kezdetével megkezdődött az esküvőszezon is. A megfelelő ajándék kiválasztása gondos tervezést igényel, főleg, ha szeretnénk valami széppel és hasznossal megajándékozni az ifjú párt.…
Márciusban is folytatódott a néhány hónapja elindult kedvező demográfiai tendencia: az egy évvel korábbihoz képest 1,2%-kal több gyermek jött a világra.
Pest megyét most már a többi megyével azonosan kezelik, Budapest vonatkozásában május 18-tól léphetnek életbe az enyhítő döntések, ezekről még a héten döntenek.
A koronavírus elleni védekezés második szakaszába lépve vidéken lassacskán enyhítenek a szigorításokon, de Budapest és Pest megye továbbra is a fokozott intézkedések szerint kényszerül tölteni…
A legtöbben azt szeretnék, hogy csodás időben mondhassák ki az igent. Ne legyen borult idő, sem eső. Ez azonban semmi ahhoz képest, amikor az anyatermészet…
Május első vasárnapján hivatalosan is az anyáké a főszerep. S bár ez az alkalom más lesz, mint az eddigiek, egy kis aprósággal azért kifejezheted, mennyire…
Tavasz, nyár, ősz, tél. Mindegyik évszaknak megvan a maga szépsége, ami pedig az esküvőket illeti, mindegyik tud valamit, amit a többi nem. Tavasz közeledvén, most…

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Álomesküvő vidéken: Hogyan válassz tökéletes helyszínt?

Álomesküvő vidéken: Hogyan válassz tökéletes helyszínt?

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

More details
A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

More details
INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

More details
Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

More details
Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

More details
Új év, új mosoly

Új év, új mosoly

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője