2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Magazin

Így lehetséges az esküvő megtartása a koronavírus idején – Minden, amit az augusztus 15-ig érvénybe helyezett rendeletről tudnia kell a házasulandóknak

3815
A koronavírus elleni védekezés második szakaszába lépve vidéken lassacskán enyhítenek a szigorításokon, de Budapest és Pest megye továbbra is a fokozott intézkedések szerint kényszerül tölteni a mindennapjait. Az biztos, hogy az augusztus 15-ig érvénybe helyezett kormányrendelet szerint elmaradnak a fesztiválok, nem nyithatnak ki a mozik, de esküvőt már lehet tartani. Csak nem egyértelmű, hogyan…

Az év elején hozott járványügyi intézkedések értelmében májusig se lakodalmat, se templomi esküvőket nem lehetett tartani, sőt a polgári esketés is az adott település anyakönyvi hivatala szerint hozott szabályoknak megfelelően zajlott. Volt, ahol csak a házasulandó pár, a két tanú és egy fotós lehetett jelen. Ennek alapján körülbelül 46.000 esküvőt szerveztek át a márciustól ősz végéig terjedő időszakra vonatkozóan. A párok tetemes százaléka megpróbálta őszre csúsztatni a kitűzött dátumot, de vannak, akik a téli esküvőben találták meg a megoldást. Azok, akik ragaszkodnak a tavaszi és nyári esküvőhöz, vagy netalán már nem kaptak szabad időpontot az év hátralevő részére, kénytelenek jövőre tolni a várva-várt nagy napot.

A kiesés rendkívüli érvágást eredményez az esküvői piacon, hiszen a kiesett bevételek csak jövőre mutatkoznak majd meg. A koronavírus okozta hullámvölgy felverheti az esküvők árát, egyes szolgáltatók a 2021-es szezonra már megemelt árral vállalják a felkérést.

Már megkötöttétek a szerződést, és most magasabb áron vállalja a szolgáltató a későbbi munkát? Az ügyvéd elárulja, hogyan történhet jogilag az emelés.

Augusztus 15-ig lehet esküvőt tartani, de lakodalmat nem!

Az operatív törzs legutóbbi tájékoztatóján nem egyértelmű intézkedések láttak napvilágot, amit a hosszúhétvégén Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tisztázott. A hivatalos bejelentés szerint nem lehet rendezvényt tartani 500 fő felett, így az azonnal kirajzolódott, hogy a turisztikai szempontból is mágnesként működő nagy nyári fesztiválok elmaradnak.

A bejelentésben elhangzott, hogy a higiéniai szabályok betartásával vidéken már lehetséges az esküvők és a misék megtartása (a fővárosban egyelőre még ez sem engedélyezett), és mivel első körben csak az 500 főt meghaladó rendezvényekről esett szó, sokan megörültek, hogy megtarthatják a lakodalmat is.

A teljes cikk: Így lehetséges az esküvő megtartása a koronavírus idején

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

More details
Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

More details
Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője