2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Helyszínek

Mártoni Csárda Rendezvényház és Fogadó

3193

A Mártoni Csárda Rendezvényház és Fogadó a Kis Duna partján helyezkedik el Szigetszentmártonban, a Budapesttől 30 km-re fekvő, több mint 700 éves, festői településen. A vízimadarakkal, növényekkel teli vízpart közelsége, a Kis Duna nyugodt, méltóságteljes folyása azonnal elvarázsolja az ide érkezőt, mintha egy másik dimenzióba került volna.

Az épület és kert 2016-ban kívül és belül is új arculatot kapott. A felújításnak köszönhetően letisztult stílusú rendezvénytermek, 9 ízlésesen berendezett dunai panorámás szoba és egy modern, de mégis tradicionális csárda jellegű étterem várja vendégeinket.

Esküvőkre elsősorban Duna termünket ajánljuk, melynek minden pontjáról kitekintve a Kis-Duna szemet gyönyörködtető látványa járul hozzá a tökéletes esküvőhöz.

A polgári szertartás a szabadban is megrendezhető, saját stégünk pedig lehetőséget ad a kikötésre ezért akár hajóval is érkezhetnek a házasulandók.

A vastagpázsit, a sziklakert, a régi szekér, hordó, kandeláberek és a dísznövények gyönyörű hátteret biztosítanak az esküvői fotókhoz.

Sok rokonnal, baráttal ünnepelné együtt az ifjú pár ezt a jeles napot? Nem probléma: Duna termünket úgy alakítottuk ki, hogy kerekasztalos és táblaasztalos elrendezés esetén is akár 150 fős lakodalom helyszínéül szolgáljon.

Elérhetőségeink:

Mártoni Csárda Rendezvényház és Fogadó | Cím: 2318 Szigetszentmárton, Dunapart-Alsó 1.| 

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | Új telefon:+36 70 448 8104 | Web: http://www.martonicsarda.hu

(Esküvő Világ)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

VI. Esztétika Expo, 2026. február 14.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7–8.

More details
Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

Nem csak a férfiak küzdenek kopaszodással!

More details
Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

Frizurainfláció: ritkábban ülnek fodrászszékbe a magyar nők

More details
Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

Health & Beauty Expo, 2025. november 15.

More details
Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

Szépség, tudomány és élmény egy helyen 2025. november 8-án

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

Budapest Central European Fashion Week, 2025. szeptember 1-7.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője