2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

Magazin

Kubától Indiáig – Esküvői hagyományok a Föld körül

1287

Legyen a nagy napunk tradicionális vagy éppen modern, a nemzetünkre jellemző esküvői hagyományok örök támpontként szolgálnak életünk egyik legemlékezetesebb napján. A hagyományok és esküvői szokások a világ minden táján meghatározó jelleggel bírnak, hol különös feladatok formájában, hol pedig ajándékok megváltásával tartják a nemzeti tradíciót.

Brides magazin összegyűjtött jó néhány esküvői szokást a Föld minden részéről – ebből szemezgettünk most.

Kongó


A megszokott boldogság és izgalom az ifjú pár arcán a kongói hagyomány szerint érdekes módon nem a pozitív érzelmeket tükrözi… A menyasszony és a vőlegény köteles komoly arccal, mosolygás nélkül részt venni a szertartáson, az elejétől a végéig. A furcsa szokás szerint a mosolygás/nevetés a komolytalanságot jelenti, és arra utal, hogy a házasulandó fél szándékai bizonytalanok.

Kína


A kínai szokás úgy tartja, hogy a vőlegénynek íjjal kell célba vennie a menyasszonyt, összegyűjteni az előtt nyilakat, majd a szertartás során ketté törnie, jelképezvén az örök szerelmet. Ezen kívül számos esküvői hagyomány gazdagítja a kínai kultúrát, ilyen a koszorúslányok által összeállított kihívás-sorozat, amit a vőlegénynek kell kiállnia, hogy bebizonyítsa: ő a megfelelő társ menyasszonya számára.

Fidzsi


Egy újabb páratlan hagyomány a listán a fidzsi kultúra egyik bevett szokása, amely szerint a leendő vőlegény ajándék ellenében kérheti el szerelme kezét annak édesapjától. Az ajándék pedig nem kevesebb, mint egy díszes bálnafog.

Mauritius


Az esküvő előtti diéta, formásodás a legtöbb fiatal menyasszony tervei között szerepel… Minél karcsúbb, annál csinosabb tartja a közvélemény. Nem úgy Mauritiuson! Az ottani szokás szerint az ifjú menyasszony minél több kilót szed fel a nagy nap előtt, annál kívánatosabb a vőlegény számára, hiszen a jól tápláltság az egészség és a jólét megtestesítője.

Olvass tovább: Kubától Indiáig – Esküvői hagyományok a Föld körül

(Esküvő Világ)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

Barokk Esküvő Győr, 2025. augusztus 8-9.

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Keresik az év fodrászát!

Keresik az év fodrászát!

More details
BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

More details
Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

More details
Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője