2026. február 26., csütörtök - Edina

Magazin

Egymázsás tortát készítettek egy szlovákiai lagzira Salgótarjánban

1891

Magassága meghaladta az egy métert, a legalsó és legfelső szinteket pedig mintegy 250 marcipán rózsa díszítette. Több száz marcipán rózsa és tucatnyi masni díszítette azt a hétszintes, háromszáz szeletes esküvői tortacsodát, amelynek minden részletét kézzel készítették a salgótarjáni Godó Cukrászdában – írta a Nool.

A több mint egy mázsás süti egyes szintjeit különböző tartó és merevítő elemek tartották össze, hiszen maga a marcipán burkolat is, több mint 30 kilót nyomott.

A torta magassága meghaladta az egy métert. A legalsó és legfelső szinteket pedig mintegy 250 marcipán rózsa díszítette, ehhez jött a tucatnyi marcipánból készült masni és szalag, a csöppnyi gyöngyök, valamint az aprólékos díszítés

– mondta a portálnak a torta készítője, Kovács Judit.

A marcipán virágok megmunkálása csaknem egy hetet vett igénybe, azonban az igazi problémát a torta szállítása jelentette, ugyanis a rendelés Szlovákiából érkezett. Az eredeti forgatókönyv szerint Szlovákiában, a határhoz közeli kisvárosban, az esküvő helyszínén állították volna össze a tortát, ám a koronavírus miatti szeptember elején érvénybe lépett korlátozások közbeszóltak.

Nem számoltunk a hirtelen fellépő határzárral, de hosszas utánajárás után kiderült, hogy a határon lebonyolíthatjuk az átadást. Ezért újra kellett terveznünk, de a torta a különleges körülmények ellenére is célba

– közölte Tőzsérné Szentgyörgyi Andrea, a cukrászda tulajdonosa.

A fő tortához kisebb torták is tartoztak, így a múlt hét végi lagziban akár egy 700 fős násznép is jóllakhatott a desszertekkel.

(Forrás: www.24.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

More details
A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

More details
INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

More details
Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

More details
Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

More details
Új év, új mosoly

Új év, új mosoly

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője