2024. október 14., hétfő - Helén

Magazin

Először rossz eljegyzési gyűrűt kapott Tóth Vera

797

Az énekesnő is ott volt az Esküvőpalota megnyitóján. Bár Pauli Zoli szívből ajándékozta meg kedvesét szenteste egy jegygyűrűvel, az ajándék közel sem lett olyan tökéletes, mint azt szerette volna. Szerencsére van hova fordulniuk a csalódott szerelmeseknek, az Esküvőpalotában ugyanis mindenre van megoldás.

Nem számított rá az énekesnő, hogy négy év együttlét után lánykérés lesz karácsonykor, Pauli Zoltán étterem tulajdonos mégis egy kék gyémántköves eljegyzési gyűrűvel lepte Verát. A páros boldogsága határtalan volt, amikor az ajándékok kibontásánál.

”Nagyon aranyos volt! Ott volt a család és egyszer csak annyit mondott, miután kezembe nyomott egy nagy dobozt, amiben benne volt egy kis doboz és abban a gyűrűs doboz, hogy: "drágám, itt az ideje, hogy szintet lépjünk, mit mondasz?" – elevenítette fel a történteket Vera, aki azt is elmondta, hogy az első boldog pillanatok után volt egy kis zavar az űrben, mert nem passzolt az ujjára az ékszer.

– Bár tudta a gyűrű méretem, mégsem lett jó a karika, és a formája sem tökéletes… Természetesen az Esküvőpalota szakembereit bíztam meg azzal, hogy a kezemre alakítsák. Tudom, ha ők nyúlnak hozzá, akkor tökéletes lesz. Vera egyébként nagyon szigorú a minőség tekintetében, ahogy a saját szakmai életében is törekszik a lehető legmagasabb színvonalra, úgy az élet más területein is szereti a kvalitást.

– Nem titok, hogy csak olyan céghez, projekthez adom a nevem, melyek magas minőséget képviselnek. Az sem baj, ha egyedi, ötletes és kreatív a márka. Az Esküvőpalota pedig minden ilyen kritériumnak megfelel. Ezt a vállalkozást úgy kell elképzelni, hogy bemegy az ember Budapest belvárosában egy elegáns üzletbe, ahol a tervezett esküvőjéhez mindent, de szó szerint mindent megkaphat. Az esküvői ruhától kezdve a jegygyűrűn át a dekoráción keresztül az örömanya és örömapa ruhájáig. Jobbat mondok, van férfi megőrző is – nem vicc –, sőt babaszoba is….

Tóth Vera menyasszonyként immár személyesen is érintett az esküvő témában, így biztosra vehetjük, hogy több alkalommal is tiszteletét teszi majd a szalonban. A hétvégén Budapesten nyílt Esküvőpalota olyan, mint egy állandó esküvő kiállítás. A nyolcszáz négyzetméteres belvárosi üzletben, minden esküvői szolgáltatás megtalálható a karikagyűrűtől és menyasszonyi ruhától kezdve, az esküvőszervezésen és ceremóniamestereken át a catering és esküvői torta rendelésig.

„Tíz éve készítünk eljegyzési és karikagyűrűket, több ezer boldog igen kimondásában segítettünk. Ez idő alatt rengeteg párral beszélgettünk, megismertük problémáikat, az esküvőszervezés szép, de nem könnyű időszakát. Ezt szeretnénk könnyebbé, igazi élménnyé tenni úgy, hogy egy helyen elérhetővé teszünk mindent, ami az esküvő szervezéséhez csak kellhet, ezzel megtakarítva több hónapos fárasztó beszerzőkörutat. Csak olyan szolgáltatásokat és termékeket kínálunk, amiket magunk is igénybe vennénk” – mondta Blaner Attila az Esküvőpalota megálmodója.

I  Forrás: Esükvő Világ

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Future Of Beauty 2024

Future Of Beauty 2024

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Medián-kutatás: a lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését

Medián-kutatás: a lakosság többsége szigorúbb feltételekkel, de engedné az Airbnb-k működését

More details
Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

More details
Most ingyenesen tervezhetjük meg álmaink otthonát

Most ingyenesen tervezhetjük meg álmaink otthonát

More details
Alaposan átírta a covid a lakberendezést: ez lett a jövő trendje

Alaposan átírta a covid a lakberendezést: ez lett a jövő trendje

More details
Izgalmas enteriőrök és vadiúj dizájntrendek az idei S/ALON Budapesten

Izgalmas enteriőrök és vadiúj dizájntrendek az idei S/ALON Budapesten

More details
Vége a nyárnak, mi lesz a bőrünkkel? Segít a szakértő

Vége a nyárnak, mi lesz a bőrünkkel? Segít a szakértő

More details
Így válassz esküvői helyszínt Budapesten 2025-re

Így válassz esküvői helyszínt Budapesten 2025-re

More details