Nászutazás az utódnemzés érdekében
Az esküvői utáni utazgatás szokása abban gyökeredzik, hogy annak idején az ifjú párt kivonták a nehéz munka alól, a férfiakat a katonság alól (!) az utódnemzés érdekében. Ez a szokás teremtette meg később a polgári korra jellemző mézeshetek és a nászutazás alapjait. A „mézeshetek" kifejezés pedig nem csupán ezen időszak édes élményeire utal, jóval inkább arra, hogy a méz a hiedelmek szerint a női mirigyekre hatva a termékenységet is elősegíti. S míg a 19. században a vidéki kúriák csendjébe vonultak el az ifjú házasok, addig a századforduló idején már messzebb merészkedtek: előszeretettel látogattak Karlsbadba vagy Velencébe. (Nyitókép: Fondamenta Dandolo a Basilica dei Santi Giovanni e Paolo előtt, háttérben a Ponte Cavallo. 1968. Forrás: FORTEPAN.)
Mindent elsöprő fátyolok megjelenése
Bármilyen különös, de a fátyol a polgári esküvői ruházathoz tartozott, és a 20-as évektől lett egyre nagyobb szerepe. Ahogy divatosabb lett, úgy nőtt a hossza is: eleinte csak a ruha aljáig vagy a cipőig ért, majd a 30-as években már nem volt ritka a földet söprő, uzsályként a menyasszony után nyúló verzió sem.
Mint fentebb írtam, a fehér esküvői ruha a 19. század végén, de főleg a 20. században kezdett elterjedni a parasztság körében: a szüzesség szimbóluma lett. A szüzességet korábban is fontosnak tartották szimbolizálni, a koszorú, a párta, vagy más díszített fejviselet volt erre hivatott.
Esküvői hintó Mágocson, 1928-ban. Érdemes megnézni nemcsak a menyasszony, hanem a vőlegény ruháját is! Az esküvői ruhák és annak kellékei (koszorú, menyasszonyi csokor stb.) önmagukban is sokat mesélnek adott kor társadalmi szokásairól. Forrás: FORTEPAN/Vámos Eszter adományozó.
Tovább a teljes cikkhez: Mr. Foster kalandozásai Budapesten
