2025. február 16., vasárnap - Julianna

Magazin

Kis esküvő vagy nagy esküvő? Előnyök és hátrányok

1460

Ha valaki már belekóstolt az esküvőszervezésbe, egészen biztosan a legelején találkozott azzal az eldöntendő kérdéssel, hogy mekkora lépteket tegyenek a vendéglista összeállításában; sőt mi több, szinte elsőként tette fel magának azt a kérdést, hogy milyen volumenű esküvő szervezésébe vágjanak bele. Legyen csak kettesben egy tengerparton? Vagy inkább elszökve a világ elől szűk családi körben? Esetleg egy óriási bulit csapjunk a barátokkal? Kis esküvő vagy nagy esküvő? Ez itt a kérdés.

A legtöbb esetben két véglet működik: vagy odacsoportosul Magyarország népsűrűségének döntő százaléka, vagy pedig dacolva a szülők akaratával és az elvárásokkal, a pár szigorú határt húz a létszámban és az esküvő méretében. Mint mindennek, az előbbi két lehetőségnek is megvan a maga előnye és hátránya – mi pedig csokorba szedve pontokba gyűjtöttük ezeket, hogy milyen érvek szólnak egyik és másik mellett; ezzel is bízva abban, hogy kicsit megkönnyíthetjük számotokra a választást.

Ugyan egy szűkkörű esküvő minden szempontból könnyebbnek és kivitelezhetőbbek tűnik, de sokszor épp ennél a legnehezebb meghúzni a határokat, kiváltképp ha nagy a családi és baráti körötök. Utánozhatatlan előnye viszont a meghittség, a családiasság és az, hogy nem kell a pódiumon lennetek egész nap; valóban szólhat csak kettőtökről és a szerelmetekről ez a nap, mindenféle sallang nélkül.

Előnyei:

  • Könnyebb alacsonyan tartani a költségeket. A legnagyobb tétel – sokszor a dekoráció mellett – a helyszín és a vacsora, így magától értetődően kevesebb vendég kevesebb költséget is hoz magával. Ezáltal jobban tudtok olyan szolgáltatásokra fordítani, ami kiemelt szerepet játszik számotokra.
  • Azokkan ünnepelhettek együtt, akik közel állnak hozzátok és fontosak számotokra.
  • Bár az elintéznivaló nem lesz a nagy esküvő töredéke, de mégis elegendő kevesebb idő a szervezésre. Kisebb esküvőhöz például sokkal gördülékenyebben találtok még elérhető helyszínt.
  • Könnyebben hódolhattok a személyes kedvenceiteknek, például lehetőségetek van kulináris vacsorát választani, nincs szükség több száz emberhez való alkalmazkodáshoz
  • A kisebb befogadóképességgel bíró helyszínek száma sokkal magasabb, így könnyebben találtok számotokra megfelelő lokációt.
  • Elutazhattok – akár szűk családi körrel együtt – külföldre is.
  • Nincs szükség nagy létszámú vendég szállásával kapcsolatos teendők lebonyolítására.

Hátrányai:

  • Általában nagyon sok kompromisszumot igényel a szülő-gyermek viszonylatában. A legtöbb konfliktus jellemzően a vendéglistából fakad, és sok szülő nehezen fogadja el, ha nem hívjátok el azokat a rokonokat, akikhez ők kötődnek, vagy akiknek az esküvőjén az előző években ők részt vettek.
  • Nem feltétlenül fog felrobbanni a tánctér a vendégek tucatjainak táncbajnokságától, így ha úgy érzitek jól magatokat, ha nagy buli vesz körül, és feszélyez, hogy jól érzik-e magukat a meghívottaitok, akkor a kis esküvő gyakorta nyugodtabb légköre nem a legideálisabb számotokra.
  • Mivel kisebb a násznép, jellemzően nem tudtok egy ötös lottó nyereményével megegyező nászajándékkal kalkulálni.
  • Egy másik országban tartott kis esküvőnél nem érdemes azzal számolnotok, hogy a költségek alacsonyabban tarthatóak.
  • Elkerülhetetlen a gyermeki sértődés bizonyos ismerősök, rokonok részéről.


Olvass tovább: Kis esküvő vagy nagy esküvő? Előnyök és hátrányok

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Folyékony fogselyem – új eszköz a fogápolásban

Folyékony fogselyem – új eszköz a fogápolásban

More details
Konyhakiállítás, 2025. február 28. - március 2.

Konyhakiállítás, 2025. február 28. - március 2.

More details
Íme 25 bombabiztos nászutas úti cél 2025-re

Íme 25 bombabiztos nászutas úti cél 2025-re

More details
Szépségipari tematikájú kiállítások külföldön – 2025/26

Szépségipari tematikájú kiállítások külföldön – 2025/26

More details
Central European Wedding Show, 2025. március 1-2.

Central European Wedding Show, 2025. március 1-2.

More details
IMAGINE Wedding Show, 2025. február 15.

IMAGINE Wedding Show, 2025. február 15.

More details
26. Kecskeméti Esküvő Kiállítás, 2025. február 2.

26. Kecskeméti Esküvő Kiállítás, 2025. február 2.

More details
Esküvő kiállítás és vásár, 2025. január 25-26.

Esküvő kiállítás és vásár, 2025. január 25-26.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője