2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

A családi kedvezmény mellé is járhat az állami nászajándék

October 30, 2017 1641

penz1Ha az Országgyűlés elfogadja az adótörvények javasolt módosítását, akkor az első házasoknak 24 hónapig - a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintnyi, első házasoknak járó adókedvezmény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A közlemény szerint ha az Országgyűlés megszavazza az adócsomagot, akkor az új szabály már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható lesz.

Így azok a házaspárok, akiknek tavaly gyermeke született, a 2015-ös szja-bevallásukat egy egyszerű önellenőrzéssel módosíthatják. A nyomtatvány beérkezésétől számított 30 napon belül már meg is kapják a havi 5 ezer forintos "állami nászajándékot".

Az adócsomag elfogadásával a kedvezmény a boldogító igen kimondását követő hónaptól 24 hónapig érvényesíthető - még akkor is, ha az esküvőt követően a feleség egyben kismamává is válik. A havi 5 ezer forintos adókedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs első házasságát köti.

A cikk folytatása itt olvasható

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

Az idén 200 éves Anna-bál hivatalos illatpartnere az Eau de Tihany

More details
Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

Hogyan válasszuk ki megfelelő öltözetet a vőlegény számára?

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Keresik az év fodrászát!

Keresik az év fodrászát!

More details
BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

BEAUTY ARENA, 2025. szeptember 28.

More details
Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

Az esküvői szezonban a kutyaruházat is egyre nagyobb figyelmet kap

More details
Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

Velencei luxusesküvőt tervez a világ egyik leggazdagabb embere

More details
Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

Íme, a legjobb elegáns férfi cipő modellek – alkalmakra hangolódva

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője