2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Szülészként naponta szembesülök az élet csodájával…

April 13, 2018 638

dekanyDr. Dékány Ágnes szülész-nőgyógyász szakorvos, a Szülnijó oldal vezetőjének beszédét szeretnénk megosztani, amely 2018. március 25-én a Bakáts téren hangzott el a Virtuális Inkubátor Program indítása kapcsán, a Várva Várt Alapítvány életvédő rendezvényén. A program célja, hogy segítséget nyújtsanak a szülés előtt álló, válsághelyzetben levő édesanyáknak, és a megszületés előtt álló magzatoknak.

Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a Várva Várt Alapítvány megkért arra, hogy pár szót mondjak a szülész-nőgyógyász szemével, arról, hogy milyen is egy ilyen válsághelyzet és milyen egyáltalán a várandóság és a szülés ilyen helyzetekben. Szülészként naponta szembesülök az élet csodájával, hiszen fantasztikus dolog az, amikor két ember szeretetteljes kapcsolatából megfogan egy gyermek, és örömmel és szeretettel várják őt. A várandóság, a szülés, a várandós gondozás és utána az együtt töltött idő egy nagy csoda a család életében

A teljes esemény az alábbi videón tekinthető meg:

Az orvos tudomány egyre többet tud arról, hogy hogyan is fogannak a kisbabák és ahogy egyre többet tudunk róla, egyre inkább bebizonyosodik az, hogy ez az egész folyamat egy csoda. Egyre inkább látjuk azt, hogy nem megmagyarázható, hogy miként jöhet létre egy emberi élet. Maga a megfoganás, az hogy a gyermeket a női szervezet kihordja, majd utána megszületik ez a kisbaba, ez mind külön-külön megmagyarázhatatlan folyamat és ahogy megismerjük a részlépéseket, újabb és újabb kérdések merülnek föl.

Megdöbbentő az a tény, hogy az édesanya testében növekszik a gyermek, tőle függetlenül és az ő akaratától függetlenül - gondolok itt arra, hogy  nem kell hogy ő ezen munkálkodjon, nem kell hogy odafigyeljen arra, hogy növekedjen a kisbaba, hiszen ő egy független, különálló lény.

Az egész testével védi, táplálja és növeszti ezt a gyermeket. Növeszti úgy, hogy megdöbbentő módon immunológiailag 50%-ban ez a gyermek idegen ő tőle. Csodálatos folyamat ez az egész, és csodálatos az is, hogy a női szervezet olyan változásokon megy keresztül, amely felkészíti önmagát és a kisbabát is arra, hogy a szülés csodáját átélhessék.

A szülést a mai világunkban nagyon sok nő rettegett eseménynek tartja, félnek tőle és egy olyan nem kívánt dolognak gondolják, amin át kell menni, ahhoz, hogy gyermekük születhessen. Holott maga a szülés, az egész folyamat is egy hatalmas csoda egy katartikus élmény minden résztvevő számára, akár apa, akár anya, akár pedig újszülött vesz benne részt.

A szülés és a születés az egyik legmeghatározóbb élménye az életünknek. Már akkor olyan események, dolgok, érnek bennünket, amelyek az egész életünkre kihatnak. A perinatláis tudomány, amely a szülés körüli folyamatoknak a lelki meghatározóit kutatja és vizsgálja, bebizonyította, hogy ahogyan születünk, az kihat az egész életünkre. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen körülmények között fogan meg egy gyermek, hogy hogyan várják őt és azután hova fog ő megszületni.

A fiataloknak tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen módon tudják elkerülni a nem kívánt várandóságot és hogyan tudnak felkészülni a gyermekvállalásra tisztán és a megfelelő módon. Erre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetnie mind a családoknak, mind az oktatásnak, és különféle szervezeteknek, rendezvényeknek.

magzatgyermek

Azonban bekövetkezhetnek nem várt események, lehetnek olyan helyzetek, amikor egy gyermek megfogan, attól az embertől, abban az élethelyzetben, amikor éppen nem tervezték. Mégis ilyenkor is egy csoda, egy új élet indul el! A fejlődés, a növekedés, az új generáció ilyenkor is ott van a nő életében.

A férfi, aki az apa, lehet, hogy nem is tud róla vagy lehet, hogy nem akar tudni róla, mégis az ő génjei és az ő jövője is ott van abban a gyermekben. Ilyenkor ritkábban a pár, gyakrabban a nő egyedül egy döntéshelyzetbe kényszerül. Megaláztatás, fájdalom, félelem, megvetés éri őt, még most a 21.században is nagyon gyakran.

Dönthet úgy, hogy megtartja a gyermekét, rendkívül sok példát tudnék mondani, amikor valaki hosszas vívódás után úgy döntött, hogy kisbabáját megtartja és a kilenc hónap alatt olyan változások történtek az életében, hogy rendkívül módon örült, amikor megszületett a kisbabája és a kezében tarthatta. Hiszen az akkor kilenc hónappal az előtti válsághelyzet megoldódott. (Ha vissza tudnak emlékezni,arra, hogy tavaly nyáron, kilenc hónappal ezelőtt, miket csináltak, milyen helyzetben voltak, biztos, hogy itt is van jó pár olyan ember aki nem is gondolta volna, hogy most milyen élethelyzetbe kerül).

Az anya persze dönthet úgy is ma Magyarországon, hogy elveteti a gyermekét és sokszor ez tűnik a legegyszerűbb döntésnek, de ennek terhét és sebét örökké hordozni fogja.

Szintén a perinatális tudomány bizonyította be azt, hogy az abortusznak nemcsak az anyában van nyoma,  hanem az apában is, még akkor is, ha nem is tud róla, hogy gyermeke fogant. Sőt a később megszületendő gyermekekben és unokákban is nyoma van annak, hogy ha egy abortusz megtörtént. Mély sebeket, nyomokat hagy, betegségek, önvádlás, testi, lelki nehézségek sora jöhet ezután. Nehéz helyet, nehéz időszak, nehéz kérdések. Etikai és morális dilemmák. A társadalom mégis nagyon sokszor erre a pályára állítja a nőket a válsághelyzetben, felvilágosítást, tájékoztatás és segítségnyújtás helyett.

A harmadik lehetőség az örökbeadás: nehéz és felelősségteljes, érett döntés. Meghagyni az életét a gyermekemnek abban a tudatban, hogy nélkülem, tőlem függetlenül, de élni fog! Nehéz elviselni, de életet elvenni, vajon van e joga, embernek? Ha igen, akkor kinek, mikor és hogyan? Ha nem, akkor vajon miért lehet ezt méhen belül mégis megtenni?

A Várva Várt Alapítvány segítséget nyújt, hogy az csoda ilyen válságos helyzetekben is megtörténhessen, hogy a gyermekek megszülethessenek! Az alapítványnak ez az új kezdeményezése, hogy éjjel-nappal hívhatják telefonon a válsághelyzetben lévő anyák a segítőket, nagyszerű kezdeményezés! Mert mindig van megoldás, csak a válsághelyzetben ennek megtalálása egyedül, szinte lehetetlen.

(Nekünk is van egy örökbefogadott kisfiúnk, a négy közül, így mi is érintettek vagyunk ebben a témában, kívülről belülről egyaránt.)

A várandósság valóban lehet egy nő számára terhesség, ezt azonban nem egy másik tragédiával lehet orvosolni. Ilyenkor fontos, hogy a nehéz helyzetben lévő anyák eljussanak azokhoz, akik kézen fogják őket és segítik őket. Éppen ezért, kérem Önöket, hogy vigyék hírét ennek a nagyszerű kezdeményezésnek, annak, hogy a nem kívánt terhességre is vannak életvédő megoldások. És mindig van segítség ahhoz, hogy a csoda megtörténhessen!


Köszönöm, hogy meghallgattak!

(A beszéd 2018. március 25-én a Bakáts téren hangzott el a Virtuális Inkubátor Program indítása kapcsán, a Várva Várt Alapítvány életvédő rendezvényén).

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

More details
Téglából épült kertes ház a magyarok álma

Téglából épült kertes ház a magyarok álma

More details
„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

More details
A könnyűszerkezetes házak menthetik meg a fiatalok otthonteremtését

A könnyűszerkezetes házak menthetik meg a fiatalok otthonteremtését

More details
Tavaly nem volt jó esküvőnek lenni

Tavaly nem volt jó esküvőnek lenni

More details
Itt a világ top 20 nászutas úti célja, Budapest is ott van a legnépszerűbbek között

Itt a világ top 20 nászutas úti célja, Budapest is ott van a legnépszerűbbek között

More details
Tiszta stressz vagy? Akár örülhetsz is neki!

Tiszta stressz vagy? Akár örülhetsz is neki!

More details
A tökéletes konyháért nem kell messzire menni, elég csak kilátogatni a Konyhakiállításra

A tökéletes konyháért nem kell messzire menni, elég csak kilátogatni a Konyhakiállításra

More details