2023. november 28., kedd - Stefánia

Magazin

Mesés nászutas célpontok Magyarországon

844

Dominika, Mauritius vagy épp a Seychelles- szigetek nemrégiben még felkapott célpontnak számítottak a nászutasok körében. A koronavírus-járvány miatt azonban érdemes a messzi, külföldi úti cél - az azúrkék tengerpart, a pálmafák - helyett inkább Magyarországon található csodálatos tájak, városok közül választani.

A lehetőségek száma az országban szinte végtelen, és biztosan találtok olyan települést, szálláshelyet, ahol szívesen kipihenitek az esküvő fáradalmait. Az ifjú házasok mindig próbálnak egy kategóriával jobb szállodát foglalni. A hotelek többsége pedig plusz szolgáltatásokkal készül, pezsgővel, gyümölcstállal, virággal kedveskedik a fiataloknak. Érdemes itthon is előre foglalni, nem biztos, hogy az utolsó pillanatban ráleltek az igényeiteknek és az elképzeléseiteknek megfelelő szállodára. Az alábbi célpontok évek óta nagyon kedveltek a mézeshetek elöltésére a szerelmesek körében. 

Hollókő, falusi romantika

A meseszép palóc falu, Hollókő remek lehetőséget kínál arra, hogy elbújjatok a világ elől, és kettesben lazítsatok. Élvezhetitek a falusi turizmus szépségeit csendes vendégházban, de akár exkluzív hotelben is. A középkori vár, a templom, a bájos pitvaros, tornácos házak meghitt körülményeket biztosítanak ahhoz, hogy csak egymással foglalkozzatok. A különleges gasztronómiai élmény a faluban is garantált.

Balatoni romantika Tihanyban

A Balaton, azon belül Tihany az év minden időszakában remek választás. Jobbnál jobb szálláshelyek állnak a nászutasok rendelkezésére is, és a magyar tengernél szebb háttér nem kell ahhoz, hogy kéz a kézben andalogjatok vagy romantikázzatok. Gyönyörködjetek a csodás panorámában, hisz innen jól belátható a Balaton keleti sarka és a déli partja is. Kötelező felkeresni a Tihanyi Apátságot, de az ősi levendulás, a Ciprián-forrás, a gejzírmező is kihagyhatatlan. Tegyetek nagy sétákat a hangulatos belvárosban, a Balaton partján és a kikötőben.

Mézeshetek a Dunakanyarban

Kiránduláshoz a Dunakanyarnál csodálatosabb környezetet nehéz találni. Visegrádon és Esztergomban is foglalhattok minden igényt kielégítő szállásokat, kényeztető szolgáltatásokat. Esztergomban a középkori hangulatot idéző vár, a Bazilika, Visegrádon a Fellegvár, a romantikus túraútvonalak a nászút során is kihagyhatatlanok. Ha pedig izgalmas kalandra vágytok, ne hagyjátok ki a kalandparkot!

 

(Forrás: eskuvotippek.hu)

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2023 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra

Elindult az IBUSZ első charterjárata az ománi tengerpartra

More details
Érezni a CSOK Pluszt, vagy a városi CSOK miatt van hajrá?

Érezni a CSOK Pluszt, vagy a városi CSOK miatt van hajrá?

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hogyan válasszatok parfümöt az esküvőre? Tippek, hogy a nagy nap illatilag is tökéletes legyen!

Hogyan válasszatok parfümöt az esküvőre? Tippek, hogy a nagy nap illatilag is tökéletes legyen!

More details
Az élettársi kapcsolat jogi kérdései: bejelentés, vagyonmegosztás, öröklés

Az élettársi kapcsolat jogi kérdései: bejelentés, vagyonmegosztás, öröklés

More details
Veszélyes divat: Hatalmas károkat okozhat, ha cukorbetegeknek szánt gyógyszerrel fogyunk

Veszélyes divat: Hatalmas károkat okozhat, ha cukorbetegeknek szánt gyógyszerrel fogyunk

More details
Tényleg nehezebben fogyunk télen? Itt a válasz!

Tényleg nehezebben fogyunk télen? Itt a válasz!

More details
Őszi esküvő kiállítás, 2023. november 11-12.

Őszi esküvő kiállítás, 2023. november 11-12.

More details
Időtlen elegancia – néhány tipp, hogy milyen magassarkút válasszunk esküvőre

Időtlen elegancia – néhány tipp, hogy milyen magassarkút válasszunk esküvőre

More details