2024. március 29., péntek - Auguszta

Így faragjatok az esküvői költségvetésen: 5+1 ötlet, hogy ne ússzatok el

653

eskuvo rendezvenyHa megvan már a nagy nap dátuma, és hozzáfogtok a szervezéshez, fontos, hogy az elsők között tervezzétek meg a költségvetést. Elég néhány trükk ahhoz, hogy akár százezreket spóroljatok. Ha nem ragaszkodtok a szombati naphoz, a legtöbb helyszín kedvezményt biztosít. Főszezonon kívül is sokkal kevesebb pénzből kihozhatjátok a fergeteges lagzit. Íme, néhány további apróság, amit a pénztárcátok is megérez.

1. Limitáljátok a vendéglistát

Még az elején maximalizáljátok a létszámot. Írjatok fel mindenkit, akit szeretnétek meghívni, majd időről időre nézzétek át, és próbáljatok kihúzni mindig egy-két távolabbi rokont, barátot. A kisebb létszám nem hátrány, sőt kevesebb meghívottal bensőségesebb lehet a nagy nap.

2. Kérjetek segítséget a nászajándékok helyett

Szinte minden családban van valaki, aki hozzájárulhat a nagy nap sikeréhez. Gondoljatok zenészekre, fotósra, esetleg dekoratőrre vagy virágkötőre. Ez remek módja annak, hogy csökkentsétek az esküvő költségvetését.

3. Szervezzétek az eseményeket otthonra vagy a szabadba

Köztudott, hogy egy színvonalas rendezvényterem bérleti díja nagyon drága lehet. Százezreket spórolhattok, ha otthon vagy a szüleid nagy, kertes házában, esetleg egy gyönyörű parkban vagy erdőben mondjátok ki az igent. A nem megszokott helyszín önmagában is emlékezetes lehet a násznép számára.

4. Virágok, kicsit másként

Ha szeretnétek növényekkel díszíteni, az olcsóbb rózsa és a szegfű is remek megoldás. Ha ismertek olyat, aki nagy mennyiségben termeszt virágot, feltétlenül kérjetek tőle ajánlatot. A cserepes növényeket is érdemes bevetni. Illetve vegyétek fontolóra az olcsóbb, de dekoratív művirágokat. Valószínű, hogy a vendégek észre sem fogják venni, hogy nem élő növényeket használtok.

További a teljes cikkhez: Így faragjatok az esküvői költségvetésen: 5+1 ötlet, hogy ne ússzatok el

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

Fiatal bőr tudományos alapokon, természetes összetevőkkel

More details
Téglából épült kertes ház a magyarok álma

Téglából épült kertes ház a magyarok álma

More details
„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

„Félünk szeretni” – Végleg eltűnik a házasság intézménye?

More details
A könnyűszerkezetes házak menthetik meg a fiatalok otthonteremtését

A könnyűszerkezetes házak menthetik meg a fiatalok otthonteremtését

More details
Tavaly nem volt jó esküvőnek lenni

Tavaly nem volt jó esküvőnek lenni

More details
Itt a világ top 20 nászutas úti célja, Budapest is ott van a legnépszerűbbek között

Itt a világ top 20 nászutas úti célja, Budapest is ott van a legnépszerűbbek között

More details
Tiszta stressz vagy? Akár örülhetsz is neki!

Tiszta stressz vagy? Akár örülhetsz is neki!

More details
A tökéletes konyháért nem kell messzire menni, elég csak kilátogatni a Konyhakiállításra

A tökéletes konyháért nem kell messzire menni, elég csak kilátogatni a Konyhakiállításra

More details