2019. december 6., péntek - Miklós

Magazin

Fátyol vagy nem fátyol?

31

Lehull a lepel! Viseljen fátylat a menyasszony az esküvőn? Honnan ered a fátyolviselés hagyománya?

Általában két, egymástól jól elválasztható kategóriára oszlanak a menyasszonyok. Vannak, akik elképzelni sem tudják a megjelenésüket a nagy napon fátyol nélkül, és vannak, akik pont ellenkezőleg, a fátyol takarása nélkül szeretnék kimondani a boldogító igent.

Melyik tábornak van igaza? Kell a fátyol a menyasszonynak? Hova vezethető vissza ez a hagyományos kiegészítő? Most lehull a lepel – vagy a fátyol? – a titokról!

fatyol

Kezdjük is a menyasszonyi fátyol eredetével!

Eredetileg a menyasszonyok azért viseltek fátylat, hogy az megvédje, vagyis eltakarja őket a gonosztól és a féltékeny kísértetektől. Az ókori görögök és rómaiak menyasszonyai azért is viseltek előszeretettel fátylat, hogy ezzel összezavarják az ördögöt, így védettnek érezhették magukat az egyébként mindent látó "gonosz szemtől".

Más kultúrákban viszont arra is jó célt szolgált a fátyol takarása, hogy a kedves apukák rászedjék a vőlegényeket, akik így az előnytelen külsővel megáldott lányt vehették el feleségül. Illetve, az előre elrendezett házasságokban is hasznosnak bizonyult az előkelő takarás, segítségével ugyanis egészen az oltárig titok maradhatott a menyasszony személyazonossága.

fatyol2

Tegyünk igazságot a fátylas és a nem fátylas menyasszonyok között!

Manapság már nem számít a fátyol "kötelező kelléknek" az esküvőn, elsősorban a hagyományos ceremóniákon részesítik előnyben viselését.

Vannak menyasszonyok, akik mindig is arról álmodoztak, hogy egy filmbe illő, csodás fátyol takarásában sétálnak jövendőbelijük felé az oltárhoz vezető úton, aki aztán felhajtja a fátylat és megpillantja alatta a gyönyörű mindjárt-feleségét. És, természetesen vannak olyanok is, akik fátyol nélkül képzelték el ezt a fontos pillanatot.

Következzen az igazság pillanata!

Nos, az a helyzet, hogy akármelyik táborba is tartozol, akár a fátyol felé húz a szíved, akár nem: igazad van. Úgy mondd ki a boldogító igent, ahogyan a lehető legjobban, igazán ragyogóan érzed magad, hiszen ez lesz életed egyik meghatározó napja, és akárki akármit is mond, ne feledd, hogy csak és kizárólag az számít, hogy egy csodálatos emlékké váljanak az esküvő pillanatai!

Ha fátyolban érzed jól magad és úgy érzed, hogy annak viselésével lenne teljesen tökéletes a viseleted, akkor mindenképpen keress egy fátylat a ruhádhoz!

Ha fátyol nélkül képzeled el magad, vagy éppen ellenkezőleg; sosem tudtad magad fátyolban elképzelni magad a nagy napon, akkor felesleges pénzt áldoznod erre, és próbáld meg elengedni mások véleményét is a témával kapcsolatban!

fatyol3

Ha pedig hezitálsz, mert mindkét megoldás tetszik, akkor gondold át az alábbi szempontokat!

Milyen lesz a helyszín?
Nem mindegy, hogy kültéri ceremónia lesz vagy templomi szertartás, ahogyan az sem, hogy milyen a stílusa a helyszínnek. Egy kifinomultabb, elegánsabb helyszínhez a menyasszonyi fátyol is jobban passzol, mint egy modernebb, rendhagyó lokációhoz.

Milyen stílusú esküvő lesz?
Nem csak a helyszín stílusa fontos szempont, de magának az esküvőnek a hangulata, stílusa is. A modernebb esküvőkhöz egyre kevésbé választanak szívesen fátylat a menyasszonyok, vagy ha mégis, akkor rövidebb, modernebb változatot. Míg a tradicionális szertartásokhoz sokkal inkább passzolnak a hagyományos menyasszonyi kiegészítők is.

Melyik évszakban lesz a nagy nap?
Nem utolsó szempont az időjárás sem, hiszen a nyári hőségben egyik menyasszonynak sem hiányzik egy plusz réteg sem, ami melegítené. Ugyanakkor, az apró rovarok és szúnyogok ellen megvédhet a fátyol! A viccet félretéve azonban, gondold át, hogy az évszaknak megfelelően

Milyen lesz A ruha?
Végezetül fontos azt is megvizsgálni, hogy a kiválasztott menyasszonyi öltözethez passzol-e a fátyol? Vannak olyan ruhák, amelyek a fátyollal teljesednek ki, válnak kerek egésszé, és akadnak olyan darabok is, amelyeknek nem tesz jót a fátyol takarása, és az egyéb kiegészítők csak elrontják az összhatást. Tippünk: Mindenképpen próbáld fel a ruhát fátyollal és anélkül is!

Forrás: eskuvo.hu

 

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Olvasta?

Időrendben

« December 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A Párisi Udvar Hotel Budapest hivatalosan is megnyitott

A Párisi Udvar Hotel Budapest hivatalosan is megnyitott

More details
Illatszelence az Andrássy úton

Illatszelence az Andrássy úton

More details
14 tanács, amit fogadj meg, ha külföldi nászútra készülsz

14 tanács, amit fogadj meg, ha külföldi nászútra készülsz

More details
Vendégváró falatok – Ötletek büféasztalra

Vendégváró falatok – Ötletek büféasztalra

More details
Egy helyszín, számtalan lehetőség – A mesebeli Pálma Rendezvényház a festői Tatán várja a szerelmeseket

Egy helyszín, számtalan lehetőség – A mesebeli Pálma Rendezvényház a festői Tatán várja a szerelmeseket

More details
5+2 esküvői tortatrend, amelyek közül alig tudsz majd választani 2020-ban

5+2 esküvői tortatrend, amelyek közül alig tudsz majd választani 2020-ban

More details
A balatoni esküvők szolgáltatói egy helyen: január 25-én jön a II. Dél-Balatoni Esküvő Kiállítás

A balatoni esküvők szolgáltatói egy helyen: január 25-én jön a II. Dél-Balatoni Esküvő Kiállítás

More details
3 tipp, hogy magabiztosan tündökölj a nagy napon

3 tipp, hogy magabiztosan tündökölj a nagy napon

More details