2026. január 17., szombat - Antal
A 2020-as év korántsem úgy indult, ahogy azt vártuk, de a május végre jelentős enyhítéseket hozott országszerte. A Kormányinfó legfrissebb bejelentése alapján már a fővárosban is megtartható a polgári szertartás, sőt június 15-től a lakodalom is, ha az nem lépi át a kétszáz főt! Így a korábban emlegetett augusztus 15-i határidővel szemben már a nyáron felcsendülhetnek az esküvői harangok…
Közel háromhónapnyi bezártság után új fejezet kezdődik az életünkben: visszakapjuk vágyott szabadságunkat.
Nem csak a menyasszonyi ruha trend változik évről évre, hanem a vőlegény öltöny trend is. Már nem kötelező viselet a vőlegények számára a fekete öltöny és a fehér ing, sőt, idén divatba jönnek a mintás anyagok, és a rendhagyó színek is. Mutatjuk, melyik a top 10 kihagyhatatlan esküvői öltöny trend 2020-ban!
Esküvőszervezés 1 hónap alatt? Bármennyire hihetetlennek tűnik, a dátum lefoglalásától számítva akár 30 nap alatt is meg lehet szervezni a nagy napot, ha elég hatékonyak, rugalmasak és találékonyak vagytok. Szerezzétek be mihamarabb az árajánlatokat, gyűjtsétek össze az elképzeléseiteket, mi pedig mutatjuk, hogyan csoportosíthatjátok a teendőket!
Csodálatos dolog egy kellemes nyári délután a szabadban kimondani a boldogító igent. Miközben a meleg napsugár simogatja arcotok és kellemes virágillat tölti be a teret és a welcome drink mosolyra fakasztja az amúgy sem komor vendégeket. A gondosan megtervezett esküvői dekoráció tovább fokozza a hangulatot. Ez a miliő tökéletes fényeket és hátteret ad a maradandó élményeket megörökítő esküvői fotóknak, videónak. Néhány dologra azonban készülnie kell annak, aki szabadtéri esküvőt szeretne, ha nem akarja, hogy az álomból rémálom legyen.
A nyár kezdetével megkezdődött az esküvőszezon is. A megfelelő ajándék kiválasztása gondos tervezést igényel, főleg, ha szeretnénk valami széppel és hasznossal megajándékozni az ifjú párt. A felesleges fejtörés elkerülése érdekében cikkünkben összegyűjtöttük az idei nyár könnyen beszerezhető és trendi esküvői ajándékait, melyeknek biztosan hasznát veszi majd az ifjú pár az új közös otthonban.
Márciusban is folytatódott a néhány hónapja elindult kedvező demográfiai tendencia: az egy évvel korábbihoz képest 1,2%-kal több gyermek jött a világra.
Pest megyét most már a többi megyével azonosan kezelik, Budapest vonatkozásában május 18-tól léphetnek életbe az enyhítő döntések, ezekről még a héten döntenek.
A legtöbben azt szeretnék, hogy csodás időben mondhassák ki az igent. Ne legyen borult idő, sem eső. Ez azonban semmi ahhoz képest, amikor az anyatermészet nem viccel. Hazánkban is lehet orkán erejű szél, tornádó, vagy akár futótűz.
Május első vasárnapján hivatalosan is az anyáké a főszerep. S bár ez az alkalom más lesz, mint az eddigiek, egy kis aprósággal azért kifejezheted, mennyire szereted édesanyádat. Lepd meg egy különleges csokoládéval, egy finom új illattal vagy egy szuper arcszérummal! A szeretet rendkívül fontos ezekben az időkben, a gondoskodás élménye pedig téged is feltölt majd!
Tavasz, nyár, ősz, tél. Mindegyik évszaknak megvan a maga szépsége, ami pedig az esküvőket illeti, mindegyik tud valamit, amit a többi nem. Tavasz közeledvén, most olyan előnyöket gyűjtöttünk össze, amit csak ez a csodálatos évszak tud.
Néhány fontos szabályt illik betartani. Ezek közül szemezgetünk, hogy vendégként igazán illedelmesnek tűnj a menyegzőn.
A természet szeretete, védelme és az újrahasznosítás jegyében egyre több pár szervez ökoesküvőt szerte a világon. A különleges „green wedding” trend több mint 10 éve Amerikából indult, és mára hatalmas rajongótábora van. Hazánkban is mind több a követője. Az ökoesküvőkön az élmény nem kisebb, sőt! Bár teljesen más előkészületet igényel, mint a hagyományos menyegző – néhány remek ötlettel – igazán személyessé tehetitek az esküvőt és az azt követő lagzit.
A legtöbb esetben pszichés probléma okozza a…
Az építőanyagok áremelkedésével és lakásdrágulással is indult…
Az esküvői torta a nagy nap egyik…








