2026. március 22., vasárnap - Beáta

Magazin

Esküvői újratervezés – Június 15- től már Budapesten is megtartható a lakodalom 200 fős létszámhatárig

1975

A 2020-as év korántsem úgy indult, ahogy azt vártuk, de a május végre jelentős enyhítéseket hozott országszerte. A Kormányinfó legfrissebb bejelentése alapján már a fővárosban is megtartható a polgári szertartás, sőt június 15-től a lakodalom is, ha az nem lépi át a kétszáz főt! Így a korábban emlegetett augusztus 15-i határidővel szemben már a nyáron felcsendülhetnek az esküvői harangok…

A hírek szerint körülbelül 46.000 esküvő került átszervezésre a márciustól ősz végéig terjedő időszakra vonatkozóan. És mivel a legtöbb házasság a tavaszi és nyári évszakokban köttetik, a házasulandók között megindult egyfajta versengés a későbbi időpontokért. A legfrissebb kormánybejelentés alapján viszont azok jártak a legjobban, akik kivártak a nyári esküvőjük elhalasztásával. A rendelkezés szerint ugyanis a mai naptól már Budapesten is megtartható a polgári szertartás, június 15-től pedig a lakodalom is, ha az nem haladja meg a kétszáz fős létszámhatárt! Ugyanezen feltételekkel és a higiéniai előírások betartásával vidéken is ünnepelhetnek a házasulandók.

Egyeztetés minden szolgáltatóval

Az esküvők zöld utat kapnak június 1-től; országszerte sorra nyitnak meg a helyszínek, a szállodák, az éttermek és a kávézók, így innentől kezdve mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy bevállalja-e az esküvőt a higiéniai szabályok betartása mellett vagy inkább a halasztás mellett dönt.

Azok, akik kivártak és most meg is tartják az esküvőt, mindenképp egyeztessenek a szolgáltatókkal, azon belül is legfőképp a helyszínnel, hiszen az asztalokat és a terítékeket is úgy kell elrendezni, hogy tartható legyen a másfél méteres előírt távolság, valamint tánctér gyanánt is nagyobb területet kell leválasztani. Minden bizonnyal a maszk és a kesztyű használata sem csak a személyzet számára lesz kötelező, hanem a vendégek és a pár dress codejának is részévé fog válni. Célszerű ezekből is többet kihelyezni a bejárathoz, továbbá biztosítani a fertőtlenítőszer korlátlan használatát.

Természetesen az esküvői szolgáltatók is eldönthetik, hogy munkába állnak-e vagy biztonsági okokból kivárnak, így vedd fel még időben mindenkivel a kapcsolatot telefonon, és egyeztess velük a részletekről, és a további teendőkről!


A teljes cikk: Esküvői újratervezés – Június 15- től már Budapesten is megtartható a lakodalom 200 fős létszámhatárig

Esküvő Világ

Tartalomszolgáltatásra, online marketinre van szüksége? Szeretné, hogy az Önök szolgáltatása is megjelenjen az Esküvő Világ portálon? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Álomesküvő vidéken: Hogyan válassz tökéletes helyszínt?

Álomesküvő vidéken: Hogyan válassz tökéletes helyszínt?

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

More details
A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

More details
INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

More details
Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

More details
Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője