2026. március 17., kedd - Gertrúd

Fényűző, milliomos esküvő a budai Várban

August 09, 2016 1455

vareskSoha nem látott pompával díszítették fel a budai Várban az oroszlános udvart szombat estére. Mesebeli környezetben, királyi gazdagsággal, díszvilágítással, tűzijátékkal várták a szervezők a Londonban élő arab párt, akik úgy döntöttek, Budapesten házasodnak össze.

A szervezőkkel arról beszélgettünk, hogy miért éppen a magyar fővárost választotta a család, és milyen előkészületekre volt szükség ahhoz, hogy ezt a pompás, csillogó, nagyon gazdag esküvőt létrehozzák.

A pár fél évvel ezelőtt úgy döntött: szikrázóan pompás esküvőt szeretne – Törökországban. Készültek is rá, már fél éve elkezdték szervezni a világraszóló esküvőt.  Minden halad is rendben, aztán alig több mint két hete, a robbantások miatt a pár lemondta a török esküvői helyszínt – mondta Helmeczi Dóra, a Budapest Wedding esküvőszervezője. Akkor viszont már nem sok idő maradt az esküvő megszervezésére – és még azt sem tudták, hogy hol legyen. Gondolkodni kezdtek, és három újabb helyszínt találtak ki – úgy tervezték, hogy a három város közül választják majd ki, hol legyen a szertartás.

Milánó, Firenze és Budapest versenyzett. Mindhárom városból kértek ajánlatokat, képeket, videókat, katalógusokat, hogy megnézzék, mire számíthatnak. Aztán az esküvő előtt egy héttel úgy döntöttek: Budapest lesz a befutó. Itt akarnak összeházasodni, mert itt biztonságban vannak.

 

A cikk folytatása itt olvasható

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

Esküvő Kiállítás Kecskeméten, 2026. március 22.

More details
Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

Esküvő a plázában? Új szintre lép a Valentin-nap a Westendben

More details
A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

More details
INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

More details
Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

Sweet Wedding esküvő kiállítás, 2026. január 25.

More details
Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

Esküvő Kiállítás & Nyílt Nap – Tél, 2026. február 7.

More details
Új év, új mosoly

Új év, új mosoly

More details
Az Esküvő Világ portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője